BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Átolvasva a gyermekbarát igazságszolgáltatás 29 paragrafusát, nekem is az a véleményem - és főleg gyermekvédelmi szempontból közelítve a témához -, mint ahogy Ágh Péter képviselőtársam is utalt már rá, illetve ő is ezzel próbálkozott felszólalásaiban. Épp itt az ideje, hogy ezen a területen is előrelépések mutatkozzanak, történjenek, hiszen a gyermekek érdekérvényesítő képessége alacsony, sok esetben a jog, az igazságszolgáltatás útvesztőjében minden jó szándék ellenére is sérelmek, sérülések érhetik őket, tetőzve ezzel az esetenként egyébként is kritikus élethelyzeteket és a permanens szocializációt.

Ki kell emelni a gyermekbarát igazságszolgáltatással kapcsolatban azt a tanult magatartásformát, amely egyfajta frusztrációból fakad, és az intézmények felé mutatott ellenállásban nyilvánul meg. Bízom azonban benne, hogy ez a javaslat még ha hosszú távon is, de elő tudja segíteni azt, hogy a gyermekekben feloldja ezt, és nem ellenségnek tekintenek majd az igazságszolgáltatásra, ezen keresztül az iskolát, a pedagógusokat és a segítő szakembereket is másféleképpen ítélik meg, habár ez sok esetben szituációfüggő.

Szükségesnek tartom ezen területek összehangolását, hiszen mind a gyermekek ellen elkövetett bűncselekményekért, mind a gyermekek által elkövetett bűncselekményekért mi, felnőttek, a felnőtt társadalom a felelős. Ha egy bűncselekményt elkövető gyermek minden következmények nélkül tehet meg bármit, a felnőttkorba lépve sem fogja megérteni azt, hogy mit szabad és mit nem. Ha egy gyermek ellen elkövetnek valamit, vagy csak egyszerűen a felnőttek világába kell lépnie valamilyen jogérvényesítés miatt, és ott nem megfelelően, számára megalázó módon kezelik, az bizony nem bizalommal fogja őt eltölteni, hanem bizalmatlanná válik. Megtanítjuk neki azt, hogy miért és miért nem éri meg együttműködni; és ez érthető is, hiszen ez egyfajta védekezés a részéről.

A változáshoz kétségtelenül mi, felnőttek kellünk. Ez a javaslat véleményem szerint az út eleje ahhoz, hogy ez megvalósuljon, a tanult rossz attitűdöt feloldjuk. Elengedhetetlen, hogy továbbgondoljuk a teendőket a gyermekvédelmi alap- és szakellátás területén is, hiszen a hatékony változáshoz csak egy minden területen átgondolt, szakmai összehangolt munka fog tudni eredményeket hozni.

És akkor rátérnék itt a Jobbik egyik sarkalatos programpontjára, hogy hogyan juthatunk el a bentlakásos iskolákhoz; különös tekintettel egy 2011. szeptember 20-ai ombudsmani jelentésre, ahol szakiskolákat és speciális gyermekotthonokat vizsgáltak. Az ombudsman az összegzés részében írja a következőket, egy mondatát idézek: "A gyermekvédelem első szintjének hiánya miatt az indokoltnál nagyobb nyomás nehezedik a gyermekvédelmi szakellátás intézményeire, ahol a legnagyobb lemaradás a többcélú oktatást is végző gyermekvédelmi intézményeknél jelentkezik."

Érthető a törvényjavaslat készítői részéről, hogy a gyermekek büntetési tételeinél inkább előnyben részesítik a pénzbüntetés lehetőségét, mint az elzárást, hosszú távon viszont érdemes lenne elgondolkodni egy szakmailag megalapozott lehetőségen: ez pedig a bentlakásos iskolarendszer jótékony hatása lehetne. Láthatjuk és tapasztalhatjuk, hogy sajnos egyre kevesebb gyermek születik, mégis egyre több a magatartás-zavaros gyermek, és nő a gyermekek által elkövetett bűncselekmények száma. Egyre kevesebb a gyermek, mégis egy újabb, speciális intézetet kellett nyitni 2010-ben például Fóton, egyre több a speciális szükségletű gyermek a szakellátásban is és a gyermekotthonokban.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom javasolja, hiszen egy bentlakásos iskolában sokkal több segítséget és lehetőséget kaphat egy gyermek, egy fiatal: nem kell hogy megszokássá, elfogadottá váljon számára a bűn és az értéktelenség, ami csak csökkenti a szocializációs lehetőségeit; az elzárás, a büntetés és a magárahagyatottság helyett értéket és reményt adhat, amely a jövőre nézve a társadalom szempontjából elengedhetetlen.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu