DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Három dologra reagálnék nagyon röviden. Az egyik az előzetes letartóztatásokkal kapcsolatos kérdés. Abszolút egyetértek Schiffer képviselőtársammal, és szeretném emlékeztetni a Házat, valamint államtitkár urat is, hogy az alkotmányügyi bizottság ellenőrző albizottsága egy elég hosszú vizsgálatot folytatott ebben a témában, és a több száz oldalas anyagot, amely tele van javaslatokkal, megküldtük a kormány részére. Örülnék, ha a kormány azt használná, sőt, továbbfejlesztené az abban foglaltakat.

Schiffer képviselő úr két kérdést vitatott. Az egyik a súlyos kötelességszegés, illetve az érzelmi veszélyeztetés kérdése. Egy nevelőnél még csak-csak tudunk objektív szempontokat találni a súlyos kötelességszegésre, de gondolja meg képviselőtársam, hogy itt két tökéletesen bizonytalan, szubjektív megítélést lehetővé tevő fogalomról beszélünk egy szülő esetében, és azért ez a leggyakoribb: az egyik az érzelmi vonatkozás, a másik pedig a súlyos kötelességszegés. Én respektálom azokat az érveket, amiket Schiffer képviselőtársam mondott, és nem utasítom el, csak azt mondom, hogy egy jobb megfogalmazás talán célravezetőbb lenne. Én ebben nagyon sok problémát és veszélyes elemet látok. Egyébként, mondom, a jogpolitikai céllal egyetértek.

A másik: amit Schiffer képviselőtársam mondott a javaslat sértettel kapcsolatban fennálló hatalmi vagy befolyási viszonnyal való visszaéléssel elkövetett cselekményeket illető rendelkezéseire, azt gondolom, hogy azt részben az én érvelésem támasztotta alá, hiszen Schiffer képviselő úr se azt mondta, hogy a javaslatban szereplő módon az a helyes, ha ez minősítő körülmény, hanem azt mondta, hogy máshol, máshogyan kéne szabályozni az ilyen eseteket. Ezt meg lehet tenni, van rá egy jogszabály, de semmilyen akadálya nincs annak, hogy ebből akár a kényszerítésen túlmenő sui generis tényállást alkosson a jogalkotó. Ez dogmatikailag helyes lehet. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu