DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót. Én nem fizikáról fogok beszélni, én inkább megpróbálok egy akár konkrét választ is adni Egyed Zsolt képviselőtársam aggódó kérdésére, hogy kik lesznek azok, akik ezeket a megamilliárdos üzleteket majd szépen az EU-diktátum alapján megszerzik. Egy gondolatkísérlet. Itt van a Napi Gazdaság a kezemben: Wildhorse Energy, ausztrál cég - gondolom, a vadlovakat mindannyian szeretjük, én ezt a vadlovat nagyon nem szeretem. Ugye, ez egy gáz, azt mondja, hogy a mecseki szénmezők föld alatti elgázosításának lehetőségével kapcsolatos projektről szól. Ez az önfeláldozó cég 76 milliárd forint ráfordítással fog egy hatalmas erőművet építeni a Mecsekben, ott majd a szenet szépen kiaknázza, föld alatti elgázosítási módszerrel, nyilván, gondolom, egy kis csekély profitot azért mellé fog vinni úgy szépen zsebben meg mindenféle egyéb formációkban.

Én azt kérdezem önöktől, hogy az ilyen és ehhez hasonló mogulok, akik már gyakorlatilag nyilvánvalóan készen vannak arra, hogy ezt a fajta szén-dioxid-injektálási módszert igénybe vegyék, gyakorlatilag ezek fenik a fogukat a magyar földre, tehát a magyar szén-dioxid-besajtolási technikának a felhasználásával az ilyen Wildhorse-hoz hasonló, gondoljunk bele, több mint 76 milliárd forintot be tud feccölni egy ilyen szénberuházásba. (Dr. Józsa István: De nem ebbe!) Kérem szépen, itt ilyen méretű vállalkozások fenyegetik az országunkat. (Dr. Józsa István nevet.) Ha elmondanák legalább őszintén, hogy miről van szó, mert ugye önök nem mondanak semmit, ott ülnek, merengenek magukban, és nyilván azon gondolkodnak, hogy vajon jó megállapodást kötöttünk azokkal az ilyen Wildhorse-szerű cégekkel, hasonló cégekkel vagy sem. Adjanak számot arról, hogy valós szándékok vezetik-e önöket, vagy éppen csak meg akarunk felelni az Uniónak, nehogy minket bántsanak a kötelezettségszegési eljárással. Mondják el tisztán, mit akarnak egy olyan technológiával, amely veszélyes, alkalmazhatatlan és egyébként sem akarják alkalmazni! Akkor mi szükség van erre a jogszabályra? (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu