KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Egy kicsit más téma, de szintén Józsa képviselő úr szavai ihlettek felszólalásra. Beszélt a tisztaszén-technológiákról, és ma még nem hangzott el, de akkor most el kell mondanom, hogy annak idején, 2010-ben, amikor a Vértesi Erőmű a megszűnés szélére került, mi képviselőtársaimmal és szakértőinkkel többször ellátogattunk mind a Vértesi Erőműbe, mind a márkushegyi szénbányába. Kidolgoztunk - pontosan a tisztaszén-technológiára alapulva - egyik szakértőnk, egy elég nagy hírű tudósnak a saját szabadalmára alapozva egy komplett javaslatcsomagot, ami a Vértesi Erőmű megmentését és egyben tisztaszén-technológiára történő átállítását javasolta és írta le, hogy ezt hogyan és milyen eszközökkel lehetne megvalósítani.
Mi annak idején voltunk az MVM-nél, voltunk a Vértesi Erőmű menedzsmentjénél, Bencsik államtitkár úrnál is jártunk, és sehonnan semmilyen reakciót, választ, sem pozitív, sem negatív választ nem kaptunk erre a javaslatra vonatkozóan; ami azért szomorú, mert ha ez a javaslat a szakpolitikusok, államtitkárok, miniszterek szerint nem alkalmas a megvalósításra, akkor legalább azt közölhették volna velünk. De azért én biztos vagyok benne, hogy ez egy anyagilag is kiszámolt és átszámolt modell volt, amely fokozatos átállást tett volna lehetővé. Ennek most nyilván eltekintek itt a részletes ismertetésétől. Azóta sem kaptunk semmilyen választ, és most itt tartunk, hogy a föld alá akarjuk sajtolni azt a szén-dioxidot, amelynek már a keletkezését is megakadályozhatnánk.
Ha ugyanezt az energiát és pénzt, amit most ennek a technológiának a kifejlesztésére fordítunk, a tisztaszén-technológiák fejlesztésébe ölnénk bele, akkor egészen más lenne a leányzó fekvése, ahogy mondani szokták, tehát egészen más képet kapnánk, hiszen valóban a környezet védelme érdekében tennénk valamit.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés