DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést a kis csúszásért.
Először is ott kezdeném, ahol Dorosz Dávid képviselőtársam is, hogy magának a törvényjavaslatnak a szellemiségével, irányával egyetértünk, illetve legalábbis üdvözölni tudjuk, és valóban egy üdítő jelenség önmagában az, hogy minisztérium terjeszt elő egy jogszabályt, és az a hozzáállás is, ahogyan ezt Navracsics miniszter úr, illetve minisztériuma kezelte, egyáltalán a gyermekbarát igazságszolgáltatás kérdését.
Viszont nemcsak azért, mert ellenzéki képviselőként így illik, hanem talán azért az általános vitában elhangzottak valamilyen hatást kifejtenek nemcsak Répássy államtitkár úrra, hanem a további jogalkotási tevékenységre is, szeretnék néhány kritikai megjegyzést tenni.
(14.00)
Úgyis mondhatnám, hogy ami problémánk ezzel a törvényjavaslattal van, az nem is az, ami benne van a normaszövegben, hanem ami ebből hiányzik.
Én itt négy problémakört szeretnék feleleveníteni. Az egyik nyilván a legnagyobb halmaz, egyáltalán a nemi önrendelkezés - és nem véletlenül fogalmazok így - elleni bűncselekmények szabályozása, a másik a polgári perekben az ügygondnok jogállása, a harmadik a közigazgatási eljárás kérdése, illetve annak a hiánya ebben a törvényjavaslatban, amiről egyébként Gaudi képviselőtársaim is már beszélt, negyedrészt pedig jó lenne arról is szólni, hogy az előzetes letartóztatás intézményével, illetve a büntetés-végrehajtással is van összefüggése a gyermekek érdekeinek. Arra gondolok, amikor egy gyermek nem áldozata egy bűncselekménynek, semmiféle viszonyban nem áll magával az eljárás tárgyává tett cselekménnyel, de mondjuk, a hozzátartozóját ítélik szabadságvesztésre vagy helyezik előzetes letartóztatásba.
Én azzal kezdeném a nemi önrendelkezés elleni bűncselekményekkel kapcsolatos hiányérzeteink taglalását, hogy van egy sokatmondó mondat az általános indokolásában ennek a törvényjavaslatnak, ami egész pontosan úgy fogalmaz, hogy nincs sértettje ezeknek a bűncselekményeknek, és hogy ez okoz szabályozási problémákat. Egész pontosan az a szöveg szerepel itt az 1. §-hoz fűzött indokolásban: "problémát okoz, hogy a nemi erkölcs elleni fejezetben elhelyezkedő kitartottság és üzletszerű kéjelgés elősegítése bűncselekményeknek nincs sértettje."
Itt álljunk meg egy pillanatra! Ami általános jelleggel kritikaként elmondható a törvényjavaslattal kapcsolatban, az pontosan az, hogy számos területen nem elég bátor, nem tör át olyan szemléletbeli korlátokat, amik egyébként jellemezték nemcsak az elmúlt 20 év, de az elmúlt 50-60 év büntetőjog-alkotását, és bőven túlnyúlik természetesen ennek a törvényjavaslatnak az ambícióján ez a probléma.
Nem véletlenül fogalmazok úgy, hogy nem nemi erkölcs elleni bűncselekmények vannak valójában, jóllehet, a hatályos Btk. fejezetcíme erről így beszél, hanem nemi önrendelkezés szabadsága elleni bűncselekmények vannak, hiszen nem önmagában az erkölcs sérül, hanem természetes személyeknek a nemi önrendelkezési szabadsága sérül ezeknél a bűncselekményeknél.
Lényegi probléma az, amikor azt mondja az indokolás, hogy nincs sértettje ezeknek a cselekményeknek. Dehogy nincs! Erre nyújtunk be egyébként módosító javaslatot, ami a büntetőjog tekintetében lehet, hogy egy kicsit, ha úgy tetszik, avantgárd, hogy nevesítjük, hogy kit kell tekinteni ezeknél a tényállásoknál sértetteknek, de igenis megtesszük, hiszen azt, akiről a pornográf felvételt készítik, azt, aki az üzletszerű kéjelgést folytatja, tehát a prostituáltakat, azokat, akiket rábírnak üzletszerű kéjelgésre, tehát akik a kerítés áldozatai, igenis nevesítsük sértettként. Ez nagyon lényeges; nem pusztán jogszabály-szerkesztési szempontból lényeges, de lényeges büntetőeljárási vonatkozásai vannak, és lényeges abból a szempontból is, amit itt Dorosz képviselőtársam már említett, és ami az LMP-nek egy fontos célkitűzése, hogy induljon be egy komoly áldozatvédelmi program.
Ebben a körben szeretnék arról is szólni, hogy meg kell fontolni, és nyilván nem ennél a törvényjavaslatnál, de például az új büntető törvénykönyv előkészítésénél, hogy rendben van-e az, hogy a nemi önrendelkezés elleni bűncselekményeknél a magánindítvány intézményét fenntartjuk. Reálisan elvárható-e az, hogy csökken a látencia ezeknél a cselekményeknél akkor, hogyha nagyon komoly bűncselekmények esetében a hatóság arra vár, hogy az érintett feljelentést tegyen, miközben jól tudjuk, hogy az ilyen traumákat elszenvedett emberek nagyon sokszor a sérelmükkel, panaszukkal egyáltalán nem kívánnak a külvilág felé fordulni.
(Hegedűs Lorántné elfoglalja a jegyzői széket.)
Két tekintetben szeretnék Bárándy képviselőtársammal egy kicsit vitába szállni. Én azt gondolom, hogy egy fontos előrelépés az, hogy a kiskorú veszélyeztetése tényállásba belekerül az érzelmi fejlődés veszélyeztetése. Itt azt lássuk pontosan, hogy nem lehet minden esetben, ha valaki a jogalkalmazó, a hatóság szerint az értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlődést veszélyezteti, büntetőeljárást indítani, hiszen van egy szükségszerű tényállási elem, méghozzá a súlyos kötelezettségszegés. Viszont éppen az elmúlt évek világítanak rá arra, hogy nagyon szépen elkülönül a való életben az, amikor egy gyermeknek az erkölcsi fejlődését veszélyeztetik, attól, amikor az érzelmi fejlődése kerül veszélybe.
Mire gondolok? Az elmúlt 5-10-15 évben egy nagyon komoly veszélyforrás lett az, hogy rengeteg gyerek olyan környezetben nő fel, ahol olyan játékokkal játszik, olyan médiumokhoz fér hozzá, olyan televízióműsorok ömlenek rá, ahol egész egyszerűen az erőszakos magatartásformák válnak elfogadottá. Ez nem illeszthető bele az erkölcsi fejlődés kategóriájába érzésem szerint. Ezek tipikusan olyan behatások, amik egy gyermek érzelmi fejlődését befolyásolják negatívan.
Ha és amennyiben az állam úgy döntene végre, hogy valamilyen módon legalább intő jelleggel szabályokat alkot arra, hogy például bizonyos típusú számítógépes játékokhoz ne lehessen csak úgy hozzáférni egy gyereknek, lehet, hogy ezeket a jogszabályokat önmagában nagyon nehéz is, mondjuk, betartatni, de az már egy alap arra, hogyha valaki rendszeresen és tudatosan olyan tárgyi, vizuális környezetben hagyja felnőni a gyerekét, amiből szervesen következik egy olyan érzelmi fejlődés, ami alapvetően egy sérült érzelmi világot eredményez, az erőszakos magatartásformák bevetté válását eredményezi, akkor igenis legyen lehetőség arra, hogy ezzel kapcsolatban éppúgy föllépjen a közösség, mint amikor egyébként a súlyos kötelezettségszegés az eddigi és sok évtizedes büntető törvénykönyvi formula alapján a testi, erkölcsi fejlődését veszélyeztette.
A másik kérdés, ami itt fölmerült a vitában, az a hatalmi befolyással való visszaélés mint tényállási elem, mint a minősítő körülmények között egy tényállási elem a nemi erőszak esetében.
Szeretném megemlíteni azt, hogy egy jó 10-12 évvel ezelőtt egy jogvédő szervezetnél, a Habeas Corpus Munkacsoportnál készült egy javaslat arra - és ha úgy tetszik, ez megint egy forradalmi újítás lenne, ha az új büntető törvénykönyvbe bekerülne -, hogy ne pusztán a közvetlenül élet, illetve testi épség elleni fenyegetés legyen az az eset, amikor a nemi önrendelkezés szabadsága elleni tényállás cselekményeket meg lehet fogni, hanem az is, amikor valaki a munkahelyi vagy más függőségi viszonnyal visszaélve kényszerít különböző szexuális cselekményekre olyan személyt, aki tőle függő viszonyban van.
Ehhez képest ez a módosítás nem lép túl a jelenlegi kategórián, tehát amikor a büntető törvénykönyv csak azt rendeli kifejezetten büntetni a nemi önrendelkezés szabadsága elleni cselekményeknél, amikor bekövetkezik az élet és testi épség elleni közvetlen fenyegetés, ehhez telepít egy olyan minősítő körülményt, hogyha ez egyben azzal is jár, hogy valaki a hatalmi befolyásával visszaél. Nekem önmagában nincs problémám ezzel a javaslattal, egyetlen problémám van, hogy egy túlságosan szűk területre céloz így a jogalkotó. Tehát nem életszerű azt elvárni, hogy valaki egyszerre alkalmaz élet, illetve testi épség elleni közvetlen fenyegetést, és egyébként visszaél a hatalmi befolyásával. Tehát ezzel a javaslattal igazából az a baj, hogy túl keveset céloz meg azokból a megalázó helyzetekből, amik egyébként sajnos elterjedtek.
Én problémának látom azt is, hogy miközben a polgári perrendtartás módosításával is történik egy jelentékeny előrelépés a kiskorúak érdekvédelmében, szerepet ad az ügygondnoknak a kiskorú meghallgatása tekintetében, én jobbnak látnám, hogyha nagyobb felelősséggel tenné ezt a jogalkotó. Arra gondolok, hogy akkor, amikor a kiskorú érdekeit kell védeni, mondjuk, egy személyállapoti perben, egy családjogi perben, akkor ne akárki lehessen ügygondnok. Tehát erre célszerű lenne speciális előírásokat alkalmazni a Pp.-ben, hogy milyen képesítéssel kell rendelkeznie egyfelől, másfelől pedig milyen viszonyok azok, amik összeférhetetlenné teszik valakinek az ügygondnokként való rendelését egy kiskorú érdekében.
Harmadrészt arról szeretnék beszélni, csatlakozva Gaudi képviselőtársamhoz, hogy azért ez a javaslat akkor lett volna kerek, hogyha a büntető anyagi és eljárásjog, illetve a polgári eljárásjog mellett jó, hogy az igazságszolgáltatás fogalmába nem fér bele, de a közigazgatási hatósági eljárás szabályaira is kiterjed ez az egyébként nagyon úttörő kezdeményezés.
(14.10)
Temérdek olyan hatósági eljárástípus van, ami eminensen gyermeki érdekeket, illetve családjogi viszonyokat érint. Hogy messzire ne menjek: a gyámhatósági eljárások. Ugyanazok az érdekek, amik most idehozták ezt a törvényjavaslatot az igazságügyi tárca részéről, felmerülnek ezeknél a hatósági eljárástípusoknál is. Miért nem lehetett a Ket. módosítását is belevenni ebbe a törvényjavaslatba? Hiszen ezeknél az eljárásoknál is nagyon sokszor ugyanazokkal az érzéketlenségekkel találkozik egy család, egy gyermek, mint az egyébként a törvényjavaslatban kezelt büntető-, illetve polgári eljárási formáknál.
Végezetül pedig szeretnék kitérni arra, hogy egy gyermek nemcsak olyan szempontból lehet szereplője egy büntetőeljárásnak, hogy ő sértett vagy tanú, hanem sajnos nagyon sokszor kárvallottja a gyermek annak is, ha a közeli hozzátartozója, szülője gyanúsítottá, illetve elítéltté válik.
Befejezésül megint egy olyan témára szeretnék rákanyarodni, amely messze túlmutat ennek a törvényjavaslatnak a tárgyán, és ez az előzetes letartóztatás szabályozásának az egyébként hosszú évek óta tarthatatlan helyzete. Vannak bizonyos olyan ügytípusok, amikor indokolatlanul rendelik el a bíróságok az előzetes letartóztatást. Erről Bárándy és Gaudi képviselőtársaim az elmúlt hónapokban, években eléggé kimerően beszéltek.
Ami ebből erre a törvényjavaslatra tartozik, illetve arra, amit tárgyalhatna ez a törvényjavaslat, hogy mi történik akkor, amikor egy kisgyermekes szülő kerül előzetes letartóztatásba, különös tekintettel arra, hogy milyen játszi könnyedséggel varrnak be előzetesbe a bíróságok, illetve tesznek erre indítványt az ügyészségek akár kisgyermekes szülők esetében is; mennyire nem veszik tekintetbe azt, hogy akinek a sorsáról még ha átmenetileg is, de dönt az ügyész, illetve a bíró, az egy-két-három kisgyermeket nevel. Helye lenne egy ilyen törvényjavaslatban annak is, hogy egyrészt előírják az előzetes letartóztatás elrendelésénél mérlegelendő körülményként, szempontként azt, törvényben nevesítve, nem ráhagyva a joggyakorlatra, hogy az érintett személy egy kisgyermekes szülő, másfelől borzasztó anomáliákat és a kisgyermek fejlődésére káros helyzeteket okoz az, amikor az előzetes letartóztatásban lévő személy számára nem biztosítják megfelelő módon a kiskorú gyermekkel való kapcsolattartást.
Összegezve úgy gondolom, hogy miközben egy úttörő jellegű előrelépés ez a javaslat, az LMP szempontjából fontos áttörést jelentene - s az új Btk. erre talán lehetőséget is nyújt -, hogy egyrészt a nemi önrendelkezés szabadságának a hatékonyabb védelme érdekében tisztázzuk a sértetti szereplőket, mondjuk ki világosan, hogy azok, akiket prostitúcióra kényszerítenek, bizony sértettek, akikről pornográf felvételeket készítenek, szintén sértettek, ők kapják meg ezt a védelmet, és fontos lenne az, hogy a gyermekek esetében a polgári perekben kirendelt ügygondnok helyzetét körültekintően szabályozza a jogalkotó. Ugyanilyen fontos lenne, ha a közigazgatási hatósági eljárásokat is bevonnák ebbe a körbe, és nem utolsósorban az előzetes letartóztatás intézményét ebben a körben is jó lenne átgondolni.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés