DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen. Én csak arra szeretnék reagálni, amit Bárándy képviselőtársam a kiskorú veszélyeztetése tényállással kapcsolatban aggályként megfogalmazott azzal kapcsolatban, hogy az érzelmi fejlődés belekerül ebbe a tényállásba. Azok az aggályok, amik a jogalkalmazásra vagy a várható jogalkalmazásra vonatkoznak, felvethetők a jelenlegi szövegnél is, hiszen hol tudjuk azt úgymond pontosan megragadni, hogy az erkölcsi fejlődés tekintetében mikor történik súlyos kötelességszegés. Tehát a jogalkalmazási probléma, amit képviselőtársam felvetett, most is létezik, ugyanakkor magát a tényállást hosszú évek óta alkalmazzák a hatóságok, a bíróságok.
A probléma, amiért szerintem helyes beemelni, külön nevesítve az érzelmi fejlődést, pontosan az a technikai-vizuális környezet, ami az utóbbi évtizedekben kialakult. Az erkölcsi fejlődés nézetem szerint a jog alatti, a közösség által többé-kevésbé egyetértéssel bevett normarendszer tiszteletére, ezeknek a normáknak, szabályoknak az elfogadására vonatkozik. Az érzelmi fejlődés pedig ehhez képest éppen olyan tényezőkkel van összefüggésben, amelyek nem tipikusan szabályok követésére vonatkoznak, hanem arról szólnak, hogy a gyermeknek lesz-e egy olyan lelkivilága, ami mentén ő egy kiegyensúlyozott életet élhet. Amikor megnövekedett a kockázata annak - és itt messze nem a családi perpatvarokról van szó -, hogy olyan tárgyi és vizuális környezetben nőnek fel gyerekek, ami még a mi generációnk számára is elképzelhetetlen volt, akkor, én azt gondolom, helyesen teszi a jogalkotó, ha erre reagál.
(14.20)
Tartalommal meg ez a norma akkor fog megtöltődni, ha más jogterületeken az állam megpróbál világos tilalomfákat letűzni, és akkor életet lehel ebbe a tényállásba is. (Dr. Dorosz Dávid tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés