JÁVOR BENEDEK, a fenntartható fejlődés bizottsága kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ahogy Nagy Andor alelnök úr tájékoztatta önöket, a bizottságunk hétfői ülésén megtárgyalta a törvényjavaslatot, és 11 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta.
Ugyanakkor ellenzéki képviselők részéről elég komoly aggodalmak fogalmazódtak meg a törvényjavaslattal kapcsolatban, és ezek miatt az ellenzéki képviselőcsoportok tagjai nem támogatták az általános vitára bocsátást. Maga a törvény öt törvény módosításából áll össze. Nem fogok ezekre mind kitérni. Igazából a kisebbségi vélemény gerincét adó álláspontok a CCS, a szén-dioxid geológiai tárolásával kapcsolatos aggodalmak mentén fogalmazódtak meg.
Az ellenzéki képviselők úgy látták, hogy maga az a CCS-technológia, amely bevezetésének jogszabályi feltételeit megteremti ez a bányatörvény-módosítás, alapvetően elhibázott technológia. Alapvetően téves felfogása annak, hogy a klímaváltozással, mint a talán legjelentősebb globális válsággal való szembenézés során milyen eszközöket kell alkalmazni, és gyakorlatilag annak a kudarcnak a beismerése, amit a kibocsátáscsökkentési területen a nemzetközi közösség az elmúlt években mutatott.
Az, hogy az Európai Unió ebbe az irányba mozdul el, és a tagállamai számára is előírja a CCS-technológiával kapcsolatos szabályozások megalkotását, ez pusztán azt jelenti, hogy az Európai Unió is ennek a kudarcnak a részese. Úgy gondoljuk, hogy ez nem helyes álláspont. Ezen a ponton az Európai Unió téved, nem ebbe az irányba kell mozdulni. Technológiailag teljesen kialakulatlan, üzletileg abszolút működésképtelen modell a CCS-technológia. Nem jelent megoldást a szén-dioxid-kibocsátás jelentette globális problémák orvoslására, nem jelent pénzügyileg sem versenyképes megoldást a kibocsátáscsökkentéssel szemben.
A geológiai tárolás költségei jelenleg a Nagy Andor képviselő úr által említett pilotprojektek keretében 100 dollár/tonna körül mozognak, miközben szén-dioxid-kvótát a piacon jelen pillanatban 6-7 euróért lehet kapni. Tehát a tizedét sem éri el a kvótavásárlás költsége a CCS-technológiának. Tehát semmilyen kényszerítő erőt nem látunk arra, hogy egy ilyen kialakulatlan, a környezetre, az egészségre, az emberi életre és a vagyonra veszélyes technológiát erőltetett tempóban bevezessünk akár a magyar, akár a nemzetközi gyakorlatba.
Véleményünk szerint a magyar kormánynak ezen a ponton élnie kéne azokkal a lehetőségeivel, amik meglennének, hogy az Unió szintjén ezen a téren más partnerekkel együtt megpróbálja az uniós álláspontot is befolyásolni, illetve az is fölmerült, hogy maga az a törvény, ami a parlament elé került, túlmegy azon a minimumon, amit az Unió előír, tehát azon a minimumszabályozási kereten, amit a CCS-technológiával kapcsolatban előír az Európai Unió.
Továbbá fölmerül az is, hogy jóllehet itt pusztán a lehetőség jogi megteremtéséről van szó, de ehhez kapcsolódik, hogy a közelmúltban elfogadott nemzeti energiastratégia maga is számol a CCS-technológiával, tehát nem lehet azzal takarózni, hogy itt pusztán egy jogszabályi lehetőség megteremtéséről van szó, amivel Magyarország nem kíván élni. A CCS-technológia szerepel a magyar energiastratégiában, ha csak hosszabb távon is. Hosszabb távon egyébként a Vértesi Erőmű valószínűleg ebben a formájában nem fog működni, tehát itt a Vértesi Erőmű és a CCS összehozása időben eléggé problematikusnak látszik.
Összességében - nem akarom tovább húzni az időt - a bizottság kisebbségi álláspontját megjelenítő képviselőknek nagyon komoly aggodalmaik voltak a CCS-technológiára vonatkozó szabályozást illetően, különböző vérmérséklet szerint, különböző hevességgel kritizálták ezt a technológiát és az erre vonatkozó szabályozást, valóban az agyrém kifejezéstől a technikailag, szakmailag, üzletileg megalapozatlan technológiának nevezésig.
Összességében azt gondoljuk, hogy ez a szabályozás egy rossz irányba tett helytelen lépés, Magyarországnak nem ez az érdeke. Fölveti egyébként azt is, hogy vajon az Európai Unió itt nem jó előre megtervezett piacszerzési célokat próbál-e megvalósítani ezeknek a szabályozásoknak a kikényszerítéséről. Erről majd csak a jövő fog nekünk választ adni. Mindenesetre ezt a javaslatot ebben a formában így a kisebbségi véleményt képviselő országgyűlési képviselők nem tudták támogatni. Köszönöm a szót. (Taps az MSZP és a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés