DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter úr, sajnos azt kell mondanom, hogy sem ön, sem az, aki a választ önnek leírta, nem teljesen van tisztában az ágazat valós helyzetével. Elképzelhető, hogy az önök szempontjából, az önök számára nem drasztikusak ezek az ágyszámcsökkentések, de a betegek, illetve a betegellátás szempontjából drasztikus akár csak egy ágy megszüntetése is. Emlékezzünk csak vissza arra, hogy az 1970-es árvíz idején milyen jól jött a mátészalkai és a fehérgyarmati betegellátás, egészségügyi ellátás szoros együttműködése! Vagy a mátészalkai kórház fontosságát mutatja az is, hogy Szabolcs megyében másodikként a mátészalkai kórház kezdte meg a működését.
Másrészt pedig a létszámleépítésekkel kapcsolatban majd szaván fogjuk miniszter urat, tehát ha akár csak egy dolgozót is elbocsátanak, akkor meg fogjuk kérdezni miniszter urat, hogy akkor mi okozta a válaszhoz képest az eltérést.
Ami pedig a büntetőeljárás sorsát illeti, a "napköziben" lévő levitézlett holding-vezérigazgatóval kapcsolatban azt várjuk, hogy vajon a hallgatás törvénye az erősebb, vagy rájön arra, hogy az igazi barátok nem azok, akik rendszeresen látogatják a börtönben, az igazi barátok ott ülnek mellette.
Válaszát nem tudom elfogadni, köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés