DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Önök megszüntették a korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségét. Néhányan még átmenetileg korhatár előtti ellátást kapnak, de új ellátás megállapítására lényegében már nincs lehetőség. Korábban kedvezményt kaphattak azok, akik már hosszú éveket ledolgoztak, és így a korhatár betöltése előtt, de nyugdíjuk színvonalának a csökkentése árán mehettek nyugdíjba. Kedvezményt kaphattak a veszélyes munkakörökben dolgozók, a bányászok, a buszsofőrök. Volt korkedvezményes nyugdíj, amikor a munkáltató vállalta, hogy a korhatár betöltéséig fizeti a jogosult ellátását, és ez mindkét félnek jó volt. Ám ezt is megszüntették. Mint ahogyan elvették a hivatásos rendvédelmisek és a katonák kedvezményeit is. Igaz, először azt mondták, hogy csak a rendvédelem hivatásos állományának a kedvezményes nyugdíjazási lehetőségét fogják megszüntetni, ám végül lényegében mindenkire kiterjesztették a szerzett jogok csorbítását megvalósító szabályozást. Három kivételezett csoport maradt csupán: a balett-táncosok, a bányászok e csoportja, valamint a 40 év jogosultsági idővel rendelkező nők, a többiek számára az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig marad a munka, dolgozni kell - ha van mit. Ha nincs, marad a munkanélküliség.
Egy Pakson tartott lakossági fórumon Kontur Pál, a Fidesz munkás- és alkalmazotti tagozatának vezetője a korhatár alatti nyugdíjak megszüntetéséről szólva megjegyezte, amellett, hogy némi szerepe volt a bányászokra és a táncművészekre vonatkozó kedvezmények fenntartásában, folyamatban van olyan koncepció kidolgozása, amely figyelembe veszi akár az atomiparban, akár a vegyiparban az ott dolgozók veszélyeztetettségét, hiszen ezt rendezni kell.
(15.00)
Leszögezte, ez meg is lesz oldva. A baj csak az, hogy hiába ígért bármit is Kontur Pál, nem látjuk, hogy ez ügyben valamit is tenne. Az atomiparban, illetve a vegyiparban dolgozók továbbra sem jogosultak semmilyen kedvezményre. Egyetlen lehetőség az, hogy a kormány kidolgoz egy újfajta lehetőséget, egy új ellátási formát. Erre utal az a kormányhatározat, amely szerint a foglalkoztatási, munkabiztonsági és munkavégzési szempontok alapján ki kell dolgozni a szervezet fokozott igénybevételével járó munkavégzés esetén 2013. január 1-jétől alkalmazható intézkedéseket. A nemzeti erőforrás miniszter és a nemzetgazdasági miniszter a felelős e feladat elvégzéséért, határidő 2012. június 30. A kedvezőbb irányba való elmozdulás helyett azt hallani, hogy a Fidesz, bosszút állva a volt rendvédelmi nyugdíjasokon, még a meglévő szolgálati járandóságokat is elveszi.
Kérdezem tehát tisztelt miniszter urat, mi lesz azoknak a vegyipari és paksi atomipari dolgozóknak a sorsa, akiknek megígérték, hogy a kedvezményes nyugdíjazásra számíthatnak. Milyen módon kíván eleget tenni az előbb említett kormányhatározatban foglaltaknak? Mire számíthatnak azok a dolgozók, akik a szervezet fokozott igénybevételével járó munkavégzést folytatnak, és nem lesznek képesek 65 éves korukig ezt a munkát végezni? Része lesz-e a szolgálati járandóság rendszerének átalakítása a korhatár alatti juttatások koncepciójának? Van-e tudomása arról, hogy a kormány bármely tagja tervez ilyen változtatást? Végezetül, tisztában van-e azzal, hogy a rendvédelem aktív és nyugdíjas állománya az ellátásukat érintő bármilyen kedvezőtlen változást nyílt hadüzenetként fogja értékelni?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés