DR. STEINER PÁL (MSZP): "A vonaton legjobban a víz hiányzott. Eleségből, mindent számításba véve, hosszú időre látszott elegendőnek a készlet; hanem hát nem akadt mit innunk rá, s ez bizony kellemetlen volt. A vonatbeliek mindjárt mondták: első szomjúság, hamar múlik. Végül már-már el is feledkeznénk róla: akkor lép azután fel ismét - csakhogy akkor már nem ad többé módot feledségre, magyarázták. Egyelőre - biztattak - van még idő; minden attól függ, meddig tart az út, tették hozzá."

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! E sorokat Kertész Imre Nobel-díjas magyar író fogalmazta meg a halál vonatján a megtett nagy utazás első óráiról. Ő szerencsére fiatalon, hogy tanú lehessen, tízezredmagával visszatért. Nagy-Magyarország területén a zsidóság lélekszáma 1910-ben tetőzött, amikor elérte a 911 227 főt, és a 21 milliós össznépesség 4,3 százalékát tette ki. Braham amerikai történész szerint ez az időszak volt a magyarországi zsidó közösség aranykora.

Ma a magyar nemzet a holokauszt vagy a soá áldozataira emlékezik, 569 507 magyar polgárra, akiket az akkori magyar állam hatóságainak közreműködésével először korlátoztak, ezt követően kirekesztettek, majd kiraboltak, és végül megöltek, azokat a zsidó magyar polgárokat, akiket a magyar államnak meg kellett volna védenie. A hét csendőrkerületre tagolt ország államhatalmi szerveinek árulása miatt 147 vonaton deportáltak nőket, gyerekeket, öregeket. Kényszermunkára fogták a fiatalokat és felnőtteket, majd amikor kimerültek és elgyengültek, gázkamrában és más ördögi módon megölték őket - földműveseket, munkásokat, orvosokat, ügyvédeket, tudósokat, költőket és másokat. Minden egyes magyar zsidó ember pótolhatatlan vesztesége a hazának. A kevés számú túlélő és azok leszármazottai gyászolnak. Gyászolják szüleiket, testvéreiket, rokonaikat, barátaikat, azokat, akikről csak a túlélők mesélnek a gyerekeknek és unokáknak, azokat, akiket csak a rideg nyilvántartásokból ismerhettek meg.

Emlékezni a magyar nemzetnek kell - emlékezni a mai emléknapon és mindennap, hitelesen és őszintén; úgy, ahogy tegnap tettük, közel tízezren, az élet menetén. A résztvevők sokasága hirdette: az élet győzedelmeskedett a halál felett. A nemzet felelőssége és erkölcsi kötelezettsége, hogy soha ne felejtsük mártír honfitársainkat. Emlékezzünk meg a bátrakról, akik életüket áldozták vagy kockáztatták, hogy a biztos haláltól mentsék meg az üldözötteket. Fejet hajtunk Raoul Wallenberg, Carl Lutz, a Boldog Salkaházi Sára, Reviczky Imre, Ocskay László és minden igaz ember előtt, aki akár egyetlen életet megmentett, akár tud róla az utókor, akár nem. A nemzetnek erkölcsi kötelezettsége, az államhatalmi szerveknek pedig feladata, hogy teljes intoleranciával lépjen fel az ordas eszmék mai követőivel szemben. Nem engedhetjük meg a náci és nyilas nézetek újraéledését, a holokauszt tagadását és relativizálását, a tiszaeszlári vérvád felemlegetését az Országgyűlésben.

A legfontosabb közös kötelezettségünk azonban gyermekeink, unokáink és a jövő nemzedékének igaz tanítása azért, hogy tudják, mi történt Auschwitzban és a Duna-parton; azért, hogy demokratikus, toleráns és befogadó legyen a jövő Magyarországa; azért, hogy fiataljaink erkölcsi megvetéssel utasítsák el az antiszemitizmust, a rasszizmust és a kirekesztés valamennyi formáját.

(13.20)

Ennek érdekében felkérem az Országgyűlést, teremtse meg annak feltételeit, hogy valamennyi általános és középiskola tanulójának legyen lehetősége legalább egy alkalommal felkeresni az auschwitz-birkenaui haláltábor helyén létrehozott emlékmúzeumot. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Az erre vonatkozó határozati javaslatot a szocialista frakció benyújtja, és ehhez kérem az Országgyűlés támogatását.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu