DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által imént kérdezett tragikus ügyekben a rendőrség gyorsan, hatékonyan és törvényesen járt el, a rendőrség azonnal lépett, az elkövetőket mindkét esetben - mind a Berzéken történt bűncselekmény, mind a Hejőszalontán történt súlyos bűncselekmények esetében is - azonnal elfogta, őrizetbe vette, és ma már előzetes letartóztatásban vannak, a büntetőeljárás mindkét ügy gyanúsítottjai ellen megindult.
Tehát úgy, ahogy elmondtam, a berzéki súlyos bűncselekmény ügyében - amelynek áldozata családtagjaival együtt érzünk, ugyanúgy, ahogy a hejőszalontai ügy áldozatainak családtagjaival is - emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt az elkövetőket egy órán belül elfogta a rendőrség, őrizetbe vette. A négy elkövető kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését részben beismerték, az eljárást úgy, ahogy mondtam, előzetes letartóztatásuk mellett folytatják.
A hejőszalontai súlyos bűncselekmény ügyében szintén gyors, eredményes és törvényes intézkedést foganatosított a rendőrség.
(16.10)
Ebben az esetben is egy órán belül elfogta a rendőrség az elkövetőt, és a beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok a bűnösséget teljes mértékben alátámasztják. Az eljárást szintén az elkövető előzetes letartóztatása mellett folytatják a hatóságok.
Tisztelt Képviselő Úr! Ebben a Házban több alkalommal volt módom elmondani, hogy a törvény előtti egyenlőség talaján állunk. Senki nem áll a törvények fölött. Aki Magyarországon bűncselekményt követ el, viseli annak következményeit. Ebben a két esetben is, Berzéken is és Hejőszalontán is ez történt.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés