MÁGORI JÓZSEFNÉ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársak! Mint fogyasztóvédelmi bizottsági tag, vállaltam, hogy hozzászólok, és nagyon meglepve hallgattam néhány képviselő hozzászólását, a teljes elégedetlenségüket fejezték ki. Én annyit ajánlanék a figyelmükbe, hogy ez a kormány komolyan veszi a fogyasztóvédelmi munkát, most, ebben a ciklusban van először állandó fogyasztóvédelmi bizottság. Ez a kormány a PSZÁF-nak és a GVH-nak a fogyasztóvédelmi munkákkal kapcsolatos hatósági jogköröket osztott ki, ami 2010. előtt nem volt. 2010. előtt csak a 48 civil szervezetnek és a jelenlegi Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak voltak bizonyos jogkörei. Éppen ezt a kaotikus állapotot szünteti meg ez a törvény, vagy próbál ezen változtatni. Én elhiszem, hogy teljesen nem elégedettek, de olyan, az életünk minden területét felölelő fogyasztóvédelmi törvényt, amit elvárnak, szerintem nem lehet, képtelenség megcsinálni, de még van majd két év, és mindig valami kiegészítést lehet hozzátenni.
A fogyasztóvédelmi munkában általában a problémák feltárásáig, a hibák közléséig mindig, mindenki eljut. A legnehezebb pontja ennek az egész történetnek a kártérítés. Amikor egy fogyasztó kártérítési igénnyel lép fel, na, ez az, ami 90 százalékban nem valósul meg. Én a törvénymódosítás legértékesebb részének a közérdekű igényérvényesítés és a közérdekű keresetindítás törvényjavaslat szerinti szabályozását tartom.
A fogyasztóvédelmi törvény keresetindításra vonatkozó hatályos szabályozása nyomán kialakult bírósági gyakorlat bizonytalansága rámutatott arra, hogy a szabályozás felülvizsgálata szükséges. A fogyasztóvédelmi törvény 39. §-ára alapítva indított perekben az eljáró bíróság több alkalommal is eltérő következtetésre jutott a perben érvényesíthető igény tekintetében. A fogyasztói igényeket egyértelműen az alperes kereseti kérelemnek megfelelő elmarasztalása, a bíróság ítéletében foglaltak egyszerű végrehajthatósága, a bizonyítási kötelezettségek enyhítése szolgálja. A törvényjavaslat szerinti módosítás a közérdekű keresetindítás szabályait összhangba hozza a társaságok, a GVH, a PSZÁF vonatkozó, más törvényekben található szabályozással, hogy ezzel megteremtse az alapját a közérdekű keresetek széles körű alkalmazásának.
Ennek megfelelően a módosítással különválasztásra kerül a fogyasztóvédelmi hatóság, illetve a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek és az ügyész keresetindítási joga. A Fogyasztóvédelmi Hatóságot a fogyasztóvédelmi rendelkezésekbe ütköző tevékenységből eredő fogyasztó polgári jogi igényeinek érvényesítésére illeti meg keresetindítás, az ügyész pedig akkor, ha jogszabályi rendelkezés megsértése esetén az eljárás a bíróság hatáskörébe tartozna, feltéve mindkét esetben, hogy a jogsértés a fogyasztók széles, személyében nem ismert, de a jogsértés körülményei alapján meghatározó körét érinti.
A fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületeket mindkét esetben, vagyis a fogyasztóvédelmi hatóságot és az ügyészt megillető körben is megilleti a keresetindítási jog. Egyidejűleg az egyesületek, az állam, illetve a helyi önkormányzatok által támogatott feladataik között rögzítésre kerül a közérdekű keresetek indítása. A módosítás részletesebben és egyértelműen rögzíti a kereset alapján a perben érvényesíthető igényt, illetve rögzíti a marasztalás törvényi feltételeit. Amennyiben a bíróság ítéletében a jogsértés tényének megállapításán túl a jogsértőt meghatározott követelés teljesítésére is kötelezi, a jogsértő köteles lesz a bíróság által meghatározott jogosult fogyasztó igényét az ítéletnek megfelelően kielégíteni, önkéntes teljesítés hiányában pedig a jogosult fogyasztó kérheti az ítélet bírósági végrehajtását. Na, ez a változás az, ami garancia amellett, hogy a kiderített, felderített ügyekben a fogyasztó a kártérítést is megkapja.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés