MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ajánlás 5., 7., 8., 13. és 14. pontjához szeretnék nagyon röviden hozzászólni, ezek az én kapcsolódó módosító indítványaim. De legelsőként engedjék meg, hogy megköszönjem, most ugyan nincs jelen Font Sándor mezőgazdasági bizottsági elnök úr, de nagyon szeretném megköszönni, hogy visszavonta a módosító indítványát, mert ennél jobbat tényleg nem tehetett volna. Ezáltal megmentette ezt a törvényt, és a szakma által eddig is dicsért és az ellenzéki pártok által is többségében dicsért törvénynek az eredeti szándéka és tartalma megmaradt, így nyugodt szívvel fogjuk tudni mi is támogatni.

Visszatérve az én módosító indítványaimhoz, az 5. módosító indítványt a mezőgazdasági bizottság egyharmada sem támogatta. Itt egy pontosítást szerettem volna bevinni a "legfeljebb" szóval. Az előterjesztőnek az volt az indoka, hogy azért nem támogatják, mert az "50 négyzetméter erejéig" szó tartalmazza az én szándékomat, amit szerettem volna pontosítani ezzel a módosítóval, azaz azzal, hogy a "legfeljebb" szót belevigyük, de úgy gondolom továbbra is, hogy indokolt lehet ez, de ez tényleg csak egy apró részlet, úgyhogy több szót nem is szeretnék erre fecsérelni.

(21.40)

A 7. módosító indítványomat sem támogatta egyharmada sem a mezőgazdasági bizottságnak, viszont azt az örömteli pillanatot érhettük meg, hogy kapcsolódó módosító indítványként mégiscsak bekerült, ugyanis az "indokolt" szót érezték feleslegesnek az előterjesztők, és Font Sándor elnök úr kapcsolódó módosítójával így végül is, e nélkül a szó nélkül, de a támogatott sorba került ez a módosító javaslatom is, még ha nem is az én nevem alatt fut. Szeretném megköszönni azok nevében is, akiknek ez az életét meg fogja könnyíteni, illetve a jogértelmezést egyszerűbbé teszi ezekben az esetekben.

A 8. módosító indítványomnál pedig egy nagyon-nagyon fontos dolog, talán ez a legfontosabb mind közül, ami átment, és nagy örömömre szolgált, hogy a mezőgazdasági bizottságban ezt megértették, és az előterjesztő is pozitívan állt hozzá és támogatta ezt a módosító javaslatomat. Eszerint kikerül az a rész, hogy "illetve a tulajdonosi jogok gyakorlójának (vagyonkezelőjének)" és ehelyett "az állami tulajdon esetén a vagyon kezelőjének, vagyonkezelő hiányában a tulajdonosi jogok gyakorlójának" rész kerül be. Ez egyébként több más törvényben is komoly problémákat és értelmezési gondokat jelent, hiszen a vagyonkezelő és a tulajdonosi jogok gyakorlója a legtöbb esetben nem ugyanaz, és egy folyamatos, állandósult egymásra mutogatást okozott ez az elmúlt évtizedekben. Ebben az esetben, úgy gondolom, ez egy komoly előrelépés, és azoknak a jellemzően költségvetési szerveknél dolgozó ügyintézőknek az életét könnyíti meg, akik ezért nagyon hálásak lesznek szerintem önöknek is, és remélem, hogy némiképp nekem is.

A 13. módosító indítványom mellett is szeretnék érvelni. Azt ugyan nem támogatta egyharmada sem a mezőgazdasági bizottságnak, de elismerték, hogy ez egy probléma, és hogy valahogy orvosolni kellene, én legalábbis így vettem ki az előterjesztő indoklásából, amit kértem. De ehhez nem érkezett sem kapcsolódó módosító indítvány, sem ott a mezőgazdasági bizottság ülésén nem kaptam arra választ, hogyan lehetne ezt a problémát orvosolni. Értettem az érveket, hogy amit én ide leírtam, és amit a módosítóm tartalmaz, az okozhat problémákat, hiszen a térképen szereplő adatok valahonnan eredeztetve vannak, de én konkrétan azokra a problémákra gondoltam, amikor mondjuk, ügyintézői hiba, elírás történt. Ezt, még egyszer mondom, nem orvosolja egyetlenegy módosító indítvány sem, itt szeretném kérni az előterjesztőt, hogy próbálja meg ezt a kérdést valahogy kezelni. Még egyszer mondom, megértettem, hogy az én módosítóm miért nem tökéletes erre a feladatra, de jó lenne, ha megoldanánk.

És végül a 14. módosító indítványomnál szeretném elmondani, hogy ezt sem támogatta ugyan a mezőgazdasági bizottság, de itt is kapcsolódó módosító indítvány lehetőségével élt Font Sándor elnök úr, ami még bővíti is azt a kört, amit én bevittem, azaz hogy a kisajátítási változási vázrajzok kivételével ne kelljen ezeket aláírni, és így a változás alapjául szolgáló okiratok aláírásának a kötelezettsége alól ez ki van vonva. Ahogy én értelmezem Font Sándor úr módosítóját, ez egy még szélesebb kört fog jelenteni. Úgy gondolom, hogy ez a gyakorlatban még nagyobb könnyítés lesz. És itt nemcsak az ügyintézőkre kell gondolni, hanem szerintem a magánembereknek, a kisajátítást "elszenvedőknek" is egy előrelépés, hiszen előbb juthatnak a pénzükhöz.

Végül pedig: ugyan nem az én módosító indítványom volt, de mind a három ellenzéki párt kritikaként elmondta, hogy a 2013. január 1-jei határidő tarthatatlan, amit a törvény eredeti javaslata tartalmazott, és örülök, hogy ez kormánypárti módosítóval talán július 1-jére változhat. Úgy gondolom, hogy ez egy tartható dátum, és mindent megfelelően elő lehet készíteni ahhoz, hogy ez a törvény életbe tudjon lépni.

Tehát összességében a Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatni tudja ezt a javaslatot, főleg azok után - még egyszer szeretném hangsúlyozni -, hogy Font Sándor elnök úrnak az a módosítója, ami rendkívül aggályos volt - itt az adatkezelések és a titkosítások körüli mizériákra gondolok -, visszavonásra került. Így úgy gondolom, hogy minden képviselőtársam nevében azt tudom mondani, hogy jó szívvel fogjuk támogatni ezt a szakma által egyébként is dicsért javaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu