DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én azt gondolom, hogy a megszólalás kezdetekor érdemes azt hangsúlyozni és kiemelni, hogy ha az ügynöklisták nyilvánosságáról megalkotandó törvényről beszélünk, akkor arról kell hogy szóljunk elsőként, hogy az a múlt objektív feltárásáról kell hogy rendelkezzen, s ne egyes politikai pártok mai érdekérvényesítésének elősegítése legyen a törvény célja.

Én magam az ügynöklisták legszélesebb körű nyilvánossága mellett foglalok állást, amellett, hogy bárki, akinek igénye van rá, akit érdekel, az megismerhesse a jövőben ezeket az adatokat. Hangsúlyoznám, és ennek jelentősége van, hogy bárki és szabadon. A lehetőség megteremtése az Országgyűlés feladata, a mi feladatunk; az adatok értékelése viszont a tudomány feladata; a legsúlyosabb múltbeli bűnöknek az elbírálása pedig a bíróság feladata. Sajnos, az önök által megalkotott alaptörvény, amely óhatatlan kihatással lesz a most megalkotandó jogszabályra vagy esetleg megalkotandó jogszabályra, sajnos egy egészen más szemléletet tükröz, más kormányzati szándékot sejtet.

Az MSZP kollektív bűnösségének deklarálása, amelyik nagyon hangsúlyosan jelenik meg az átmeneti törvényekben, arról szól, hogy az MSZP mai tagjai, benne az akkor gyermek mai képviselőtársaimmal, szintén osztoznak abban a bűnben, amelyet az akkori állampárt elkövetett. Azaz úgy tűnik, hogy a kormányzatnak az egyik legfontosabb célja a politikai riválisának az adminisztratív eszközökkel való ellehetetlenítése. Itt bizonyos szempontból ellentétben áll mindez azzal, mint amit Demeter képviselő úr a mostani felszólalásában mondott, amely szerint áldozatcentrikus és nem elkövetőcentrikus jogszabály megalkotása a cél a jövőben is, ahogy ez egyébként az eddigi jogalkotási folyamatban is volt. Jó lenne, hogyha valóban visszatérnénk ehhez a szemlélethez, és a törvény megalkotásakor nem az átmeneti rendelkezésekben szereplő és ott leírt irányvonalon haladnánk tovább.

Ha egy politikai erő akar véleményt és ítéletet mondani olyan emberekről, akik potenciális ellenfelei párton kívül, esetleg párton belül, az ítéletnek az objektivitása minden bizonnyal megkérdőjelezhető lesz. Ha pedig megkérdőjelezhető, akkor a célt nem érjük el vele, ugyanúgy, ahogy az igazságszolgáltatás függetlensége vonatkozásában a látszat legalább olyan fontos, mint maga a tartalom, legalább olyan fontos, hogy az igazságszolgáltatást mindenki függetlennek gondolja, a döntéseket pedig ilyennek fogadja el. Ha ez ott nem igaz, akkor baj van; hogyha a múlt feltárása vonatkozásában ez nem lesz igaz, akkor ott baj lesz.

Ha egy olyan testület lesz jogosult csupán kutatni és szűrni az információkat, amelynek tagjait vélhetően - legalábbis alapozva az átmeneti rendelkezésekben foglaltakra és egyébként az eddigi gyakorlatra - a kormány vagy a kormánytöbbség fogja kinevezni, az, úgy gondolom, nem visz minket közelebb az objektív igazsághoz. Ha - és itt utalok Turi-Kovács képviselőtársam megszólalására - lesz mi kommunistánk meg ti kommunistátok, akkor az semmivel nem visz közelebb ahhoz a helyzethez, amit oly sokan vágynak és amit oly sokan várnak a most megalkotandó törvénytől. Az igazsághoz és ezen keresztül a múlt ilyen vonatkozású lezárásához, értékeléséhez a teljes nyilvánosság és a mindenki által való kutathatóság vezet.

Wittner képviselő asszony szólt arról, hogy más és más motiválta azokat, akiket beszerveztek. Ez így igaz. Éppen ezért nem lehet valószínűleg sommás ítéletet mondani, éppen ezért kell egyedileg, egyénileg értékelni azt, hogy kinek mi volt a szerepe akár a rendszer működtetői között, akár pedig azok között, akik jelentést tettek, akiket beszerveztek. Én úgy hiszem, ha ebben valóban objektivitásra vágyunk, akkor a mindenki számára való értékelhetőség lehetőségét kell megteremteni és a teljes nyilvánosságot, ez így együtt fogja adni az én meglátásom szerint a helyes megoldást.

Ez természetesen nem azt jelenti, tisztelt képviselőtársaim, hogy az igazság kiderülése esetén a legsúlyosabb jogsértéseket ne lehessen büntetni. Utalok itt arra a törvényjavaslatra, amellyel magam is egyetértek, amelyet Gulyás képviselőtársam terjesztett be, amely a legsúlyosabb bűncselekmények esetén azokat el nem évülőnek minősíti, és lehetővé teszi azt, hogy a hatóságok ezekben az ügyekben eljárjanak.

Fölmerült az a mai parlamenti vitában, hogy húsz éve kellett volna rendezni vagy 23 éve mindezt - ez lehet, sőt, én is így hiszem. De valóban, és ez is elhangzott, ezt azokon érdemes elsősorban számon kérni, akik akkor országgyűlési képviselők voltak, és egyébként, valóban, ma nagyon sokan itt ülnek a pártok soraiban; nagyon sokan itt ülnek a mai kormánypártok soraiban is. Nagyon sokan büszkék arra, okkal, hogy a rendszerváltó elit részei, csak, képviselőtársaim, akkor azt illene eldönteni, hogy önök a rendszerváltó elit részeinek tekintik magukat vagy pedig olyan bűnös mulasztóknak, akik ezt a kérdést akkor nem rendezték, hiszen biztos, hogy nem az akkor az Országgyűlésbe került, összességében 33 szocialista képviselőn múlt az, hogy ezt a kérdést '89-90-ben rendezze. (Demeter Ervin: Ti akadályoztátok meg!) Nem rajtuk múlt, ez egészen biztos.

Személyes véleményem, még egyszer mondom, hogy hiba volt az, hogy a rendszerváltozáskor nem sikerült a múltat teljes mértékben feltárni. Hiba volt, mert akkor sok olyan embernek okozott volna ez megnyugvást, elégtételt, akik ma már nem élnek, hiba volt, mert igazi értelme, ha már lusztrációról beszélünk, akkor lett volna ennek. Ugyanis ma egyre kevesebben vannak, akiket ez érint, és elég visszás helyzetet teremtene egy ilyen rendelkezés kimondása. Gondoljanak arra, és szeretném itt is hangsúlyozni, hogy az eddigi jobb- és baloldali kormányokban egyaránt számos olyan kormánytag, miniszter, államtitkár, adott esetben miniszterelnök volt, akit ez érintene, ha ma kimondanánk. Akkor 23 évig ezek az emberek közhatalmat gyakoroltak, és most, 23 év után ők vagy akár az ő utódaik, a hasonló karriert befutott emberek nem gyakorolhatják. Őszintén szólva, elég furcsa volna.

Azért is hiba volt, mert ma, 23 évvel a rendszerváltozás után sajnos szólhat arról a közélet, hogy ezt a kérdést az Országgyűlés rendezni kívánja, ahelyett, hogy arról szólna a közélet, ami ma Magyarország valós problémája. Egyetértek Schiffer képviselő úrral, hogy a múlttal való szembenézés és értékelés motivációja nem lehet aktuálpolitikai érdek, csupán valóban a múlt feltárása és az abból való következtetések levonása, sokféle következtetés levonása; zárójelben mondom, például annak, hogy a mai állammodell és a mai kommunikáció ne hasonlítson annyira az akkorira.

(13.00)

A múlt lezárása természetesen a jelen szempontjából is fontos. Szeretnék itt utalni mindarra, amit Tóbiás képviselő úr és amit Németh Zsolt államtitkár úr mondott. Sok minden történt már ebben az ügyben. Ezt ki kell mondani! Nem lehet azt mondani, amit sokan sugallni szeretnének, hogy ebben az ügyben eddig semmi nem történt. De történt. Valóban lehet arról vitát nyitni, hogy elég dolog történt-e, és elégséges mélységben történt-e meg a múlt feltárása. Ezen lehet javítani, képviselőtársaim. Tegyük meg, és aztán zárjuk le a kérdést. Én ezt javaslom, mert ha ez a kérdés újra nyitva marad, ha ezt a kérdést még aktuálpolitikai célokból továbbra is lehet arra használni, hogy más valós és fontos problémákról a figyelmet eltereljük, az nagyon nagy probléma.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Azoknak a kérdéseknek, amik ma felmerülnek, jó része lassan anakronisztikus 23 év után. Zárjuk le tehát, képviselőtársaim, megnyugtató módon. Lépjünk túl rajta, hagyjuk meg a kutatóknak azt, hogy a múltat értékeljék. Erre biztatom az Országgyűlést.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu