DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik): Köszönöm. Rendkívül sajnálatos volt Simicskó István kényszeredett mentegetőzését hallani, ami egy kicsit ennek a vitának a szimbóluma is lehet, hogy ne kapkodják el a megoldást. Emlékeztetném rá itt a kedves kormánypárti képviselőket, hogy egyszer már kormányoztak, és volt már négy esztendejük, és most is már a második év jár le, hogy csináljanak valamit. Azzal, hogy itt most vitázunk egyet, és leszűrjük, hogy mennyire rossz, hogy nincs semmi megoldva a múlt feltáratlan bűneiből, persze még mindig nem fogunk előrelépni. De ehhez is az kellett, hogy a társadalmi nyomás, amit itt az ellenzéki pártok artikuláltak a parlamentben, elérje az önök ingerküszöbét.
Mária néninek is azt mondom, hogy itt a lehetőség. Ki kell vetni maguk közül azokat az elemeket, akik nem odatartoznak, aminek látszanak. És meglenne a lehetőség, hogy tényleg ezeket a beépült embereket most tárjuk föl, és mutassuk meg őket. Mi is pontosan arról beszélünk folyamatosan, hogy ezeket a neveket akarjuk hallani, és azt gondoljuk, hogy magyar társadalomnak joga van tudni, tekintet nélkül arra, hogy ki kinek most az embere.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés