DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Sajnálom, lehet, hogy mivel mögöttem ül, nem hallotta tisztán, amit mondtam. Én nem a mentegetőzést választottam, hanem azt mondtam, hogy visszautasítjuk azt a vádat, hogy mi tehetnénk minden problémáról. Azt hiszem, ezt nyugodt lelkiismerettel és szívvel tettem. Pontosan bölcsességre, kellő nyugalomra, önmérsékletre intettem jó néhány képviselőtársamat, akik részéről talán érthetően, talán kevésbé érthetően, indulatos megjegyzések is elhangzottak itt a vita során. Szerintem nem jó az, ha általánosságban indulati állapottól túlfűtötten, dühödten hozunk döntéseket. Ezeket általában később meg szokta az ember bánni. Ezért nem vagyunk abban a helyzetben, hogy most itt az indulatok befolyásoljanak minket. Kellő önmérséklettel, kellő nyugalommal, kellő józan látással, tisztánlátási szándékkal kell ezt a törvényt is megalkotnunk, illetve megvitatnunk a mai vitanapon az előttünk fekvő témát.

Én erről beszéltem, és arról is beszéltem, hogy mit tettünk az első Orbán-kormány időszakában. Szerintem azt büszkén vállalhatjuk, amit ezen a területen is tettünk. Igenis sokat tettünk annak érdekében, hogy az állambiztonsági múltat tisztábban lássák a magyar társadalom tagjai és mi magunk is. Hiszen beszéltem arról, hogy Demeter Ervin miniszterként milyen előterjesztést adott be a Történeti Levéltár vonatkozásában, a kutathatóság növelése vonatkozásában. Fideszes képviselő asszony, Mátrai Márta milyen előterjesztést nyújtott be, amely szintén kiterjesztette azoknak a személyeknek a körét, akikre egyfajta összeférhetetlenséget mondott ki. Tehát igenis tettünk, nyugodt lelkiismerettel vállalhatjuk az első Orbán-kormány időszakában hozott döntéseinket.

Nyilván nem állunk meg ezen az úton. Most kormányon vagyunk, morális kérdéseket is rendeznünk kell, erkölcsi-morális kérdéseket is rendeznünk kell, és ezen az úton elindultunk. Ezt a kormány világosan látja, világosan tudja, elmondtuk a megoldást is, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága meg fogja tenni a szükséges lépéseket, kutatásokat, vizsgálatokat, és tartalmi összefoglalót fog adni mindannyiunk számára. Remélem, hogy ez jóval közelebb visz minket az igazsághoz.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu