DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Képviselő Úr! Elhangzott öntől az, hogy mi tehetünk mindenről, mármint hogy a kormány vagy a Fidesz meg a KDNP. Szeretném visszautasítani.
Tehát szeretném, hogyha látná azt a szándékot, azt a törekvést, azt a nyitottságot, amit az elején már elmondtam, és többen elmondtunk. A kormány, a Fidesz és a KDNP tudja a megoldást. Szeretném önnek fölhívni a figyelmét arra, hogy a kapkodó, indulatos döntések nem jó döntések. Bölcsen, nyugodtan, higgadtan kell döntenünk.
Elmondtuk az elején, hogy mi ennek a vitanapnak a célja szerintünk, a mi értelmezésünkben. Elmondtuk azt, hogy mit szeretnénk elkerülni, nem szeretnénk, hogyha itt egyes pártpolitikai szempontok jelennének meg, és a politikai haszonszerzés érvényesülne. Kellő bölcsességgel, kellő nyugalommal, természetesen következetesen, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága feltárását követően meg kell hoznunk majd a szükséges döntéseket. Ezen az úton járunk, ezen az úton elindultunk, semmiféle személyeskedő, indulatos, kapkodó döntéseknek szerintem nincs itt a helye.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés