KUKORELLY ENDRE (LMP): Tóbiás József mondta a vezérszónokijában, tette föl azt a kérdést, hogy vajon van-e társadalmi igény arra a dologra, amiről mi most beszélünk. Azt hiszem, hogy ez a dolog az egyik alapja mindennek, az ügynökügy, a spicliség ugyanis nem egyszerű morális kérdés, hanem az európai kultúra, a mi civilizációnk alapjait érinti.
Én jól emlékszem arra, amikor gyerekkoromban átestem azokon a furcsa szocializációs dolgokon, amikor például meg kellett értenem azt, hogy besúgni, spicliskedni nem szabad. Ezt egy darabig nem is érti a gyerek, később érti csak meg és jön rá erre. Aztán elolvastam olyan könyveket, nyilván valamennyien olvasták, amik arról szólnak, hogy a besúgás, az árulás milyen dolog, milyen elképesztő dolog. Tehát az Egri csillagokban Hegedűs hadnagy, vagy A Pál utcai fiúkban Geréb, mindenki tudja ezt a történetet, hogy ez mit jelent igazából. A legmeghökkentőbb volt számomra egyébként Ottlik Géza Iskola a határon című könyve, amiben egy Tóth nevű gyerek árulta be az egyébként közellenség Merényiéket, és azok az emberek, akiknek a hasznára történt ez az árulás, azok is kiközösítették ezeket az embereket.
Természetesen nem a spiclik tartották fönn a rendszert, a hálózatot, hanem a tartótisztek sokkal inkább részt vettek ebben a dologban, de ezek a nevükkel vállalták ezt az ügyet, míg a spicliknél az van, hogy ők - ahogy Joachim Gauck írta valamikor - titokban, aljas módon dolgoztak a lakosság ellen. Szerintem itt van a dolog gyökere, ezért ilyen érdekes számunkra ez a dolog, és ezért kellene ezt a dolgot egész egyszerűen mindörökre rendbe tenni és tisztába tenni.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiból. - Németh Zsolt tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés