MILE LAJOS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Demeter Ervin képviselőtársam érdekes módszertant választott a felszólalásában, tudniillik elég vehemensen és nagy alapossággal mondta el, hogy milyen érdemek fűződnek a Fideszhez és az eddigi tevékenységéhez; gyakorlatilag, szinte azt lehet mondani, hogy optimálisnak állítva be a helyzetet, majd pedig az előterjesztésről olyan minősítésekkel élt, ami egyszerűen felháborító, és nem is akarok erre visszaszólni, mert ez az ön vitakultúráját jelzi inkább.

Viszont utána pedig megismétli az előterjesztés meghatározó elemeit. Tehát ez egy kicsit ellentmondásos. Jobb lenne, ha ugyanolyan alapossággal megnézné az előterjesztést, mint az esemény történetét a Fidesz működésével kapcsolatban.

Említette ő is a Nemzeti Emlékezet Bizottságát, és itt elhangzottak ilyen fogalmak, hogy katarzis, az igazság megismerése, sőt igazságtétel - nem erről van szó alapvetően! Alapvetően mi azt mondjuk, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottságának igenis van helye, de csak akkor, hogyha az adatok, a tények megismeréséhez hozzájuthat, és az adatok, a tények feltárásához szükséges ennek a törvénynek az elfogadása, méghozzá időben.

Mert vajon miről fog szólni a Nemzeti Emlékezet Bizottsága? Miféle igazsághoz jut közel, hogyha a tényeknek, az adatoknak a megismerése előtt nem nyitunk meg minden lehetőséget? Tehát itt ok-okozati viszony van, nem pedig arról van szó, hogy az egyikkel ki akarnánk zárni a másikat. Éppen a Nemzeti Emlékezet Bizottságának a sikeres működéséhez szükséges az, hogy az adatok teljeskörűen hozzáférhetőek legyenek, természetesen élve azzal, hogy a nemzetbiztonsági és műveleti érdekek felülírhatják ezt a fajta szándékot.

Tehát itt nem a katarzis újratermeléséről van szó, ha már a képviselő asszony szerint az újramegjelenítés lehetetlen, itt a megismerés bátorságáról van szó. Tehát teljesen más fogalomról beszélünk, és e nélkül a megismerés nélkül nem juthatunk el semmiféle következtetésig, és még az igazság közelébe sem férkőzhetünk, hogyha ez a fajta adatnyilvánosság nem teljes körű. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)

És még egyetlen mondat, elnézést: a relativizálás sandaságát is csak akkor lehet elkerülni, hogyha az adatokkal tudunk operálni, amikor érvelünk. Ehhez kérjük a segítségüket.

Köszönöm. (Taps az LMP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu