NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Elképesztő Németh Zsoltnak az a handabandázása, amit tőle most hallhattunk itt sok kérdésben. A korábbi beszédemben már előre cáfoltam azokat, amiket rendszeresen ellenérvként, maszatolásként felhoznak. De azt azért nem tudom szó nélkül hagyni, hogy itt hosszasan beszélt a lusztrációról, a kommunista vezetők közéletből való esetleges kitiltásáról, amire még mindig nem kerítettek sort, pedig voltak már kormányon négy évig, most a kétharmados többségük is megvan.

Kidolgoztuk helyettük is a javaslatot, számtalan alkalommal benyújtottuk, az alaptörvény módosítását is kezdeményeztük, nemcsak annak vitáján, hanem később, önállóan is. Legutóbb december 5-én személy szerint Németh Zsolt is leszavazta még a tárgysorozatba-vételét is, nemhogy napirendrevételét, egyáltalán úgymond a leltárbavételét is annak az alaptörvény-módosításnak, amely lehetőséget biztosított volna arra, hogy Gyurcsány Ferenc és hasonszőrű bűntársai, vagy Kovács László, az MSZMP Központi Bizottságának egykori tagja ne lehessen például országgyűlési képviselő. Lehetne azon vitatkozni, hogy milyen tágra nyissuk ezt a tiltást, mi szeretnénk tágabbat természetesen, gazdasági vezetők se lehessenek, mondjuk, állami cégek élén pláne ezek a vezetők.

De miközben önök tárgysorozatba sem engedik venni, és leszavazták legutóbb tavaly december 5-én ezt a javaslatot, elképesztően cinikus, hogy ezek után úgy beszélnek erről, mintha erre valójában keresnének megoldást. Pedig módosító javaslattal lehetne élni a Jobbik javaslatához is. Ez nem azt jelenti, hogy így kellett volna elfogadni, ahogy mi elképzeljük ezt a javaslatot. Önök azonban napirendre sem engedik ezt a kérdést. Most is egyáltalán azért szólhatunk nagyon szűk időkeretben, mert az ellenzéki aláírások megvoltak ahhoz, hogy erről a kérdésről beszélhessünk, bár rendkívül szűk időkeretet biztosítottak. Ezért nem is tudom a többi csúsztatására a méltó választ megadni.

Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu