ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Megkérem képviselőtársaimat, hogy foglalják el helyüket, ellenőrizzék, hogy szavazókártyájukat megfelelően elhelyezték-e a szavazógépben.
Most részletes vitára bocsátás következik. Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról szóló T/6467. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az előterjesztést 288 igen szavazattal, 6 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül részletes vitára bocsátotta.
Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetni szeretném önöket, hogy a T/6577. számú törvényjavaslathoz a támogatott javaslatok jegyzéke a házszabályi rendelkezésekben foglalt időre nem érkezett meg, így a módosító javaslatokról történő határozathozatalra a mai ülésünkön nem kerülhet sor.
Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/6352. számon, a bizottsági ajánlásokat pedig T/6352/20. és 22. számokon a honlapról is megismerhették. Az előterjesztői zárszó a részletes vitát követően már elhangzott, így most a határozathozatalok következnek.
Az ajánlás 1., 2., 3., 5., 6., 7., 10., 11., 12., 13. és 14. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MSZP az 1. ponttal kezdődő javaslatsorról és a 11. pontról, a Jobbik-képviselőcsoport pedig a 3., 7. és 14. pontokról kérte, hogy döntsön az Országgyűlés.
Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztő az ajánlás 4., 8., 9. és 15. pontját, valamint a kiegészítő ajánlás 2/1., 7/1., 11/1., 14/1. és 15/1. pontját támogatja. Ezek közül az LMP az ajánlás 15. pontjáról, az MSZP a 11/1. pontról, a Jobbik pedig a 7/1. és 14/1. pontokról kért külön szavazást.
Most a támogatott indítványokról döntünk, a külön szavazásra kért javaslatok kivételével. Kérdezem önöket, elfogadják-e ezeket.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatokat 272 igen szavazattal, 48 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most a külön szavazásra kért javaslatokról és azok esetleges alternatíváiról határozunk.
A 7/1. pontban Font Sándor a 26. § (7) bekezdés módosításával azt kezdeményezi, hogy a kártalanítást értékbecslés támassza alá. A 7. pontban Magyar Zoltán azt javasolja, hogy az értékbecslést indokolni is kelljen. Ez utóbbi javaslat magában foglalja a 7/1. pontot.
Most tehát a 7. pontról szavazunk, a Jobbik kérése alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 48 igen szavazattal, 273 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Most a 7/1. pontról döntünk. Az előterjesztő támogatja, de a Jobbik külön szavazását kérte. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 281 igen szavazattal, 40 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
A 11. pontban Gőgös Zoltán és mások a 40. §-ban a hatálybalépés időpontjának módosítását kezdeményezik. Ennek alternatívája szerepel a 11/1. pontban Sáringer-Kenyeres Tamás javaslatában.
Először a 11. pontról szavazunk, az MSZP kérésére. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 79 igen szavazattal, 229nem szavazat ellenében, 8 tartózkodás mellett elutasította.
Most a 11/1. pontról döntünk. Az előterjesztő támogatja, de az MSZP külön szavazását kérte. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 238 igen szavazattal, 37 nem szavazat ellenében, 45 tartózkodás mellett elfogadta.
A 14. pontban Magyar Zoltán a 43. § (13) bekezdésében az ingatlan-nyilvántartási törvény 28. § (1) bekezdésének módosításával azt javasolja, hogy adatváltozás esetén a kisajátítási változási vázrajzra ne vonatkozzon az összes érintett aláírási kötelezettsége. Ennek alternatívája szerepel a 14/1. pontban, amelyet Font Sándor terjesztett elő.
Először a 14. pontról szavazunk, a Jobbik kérésére. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 41 igen szavazattal, 280 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Most a 14/1. pontról határozunk. Az előterjesztő támogatja, de a Jobbik annak külön szavazását kérte. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 284 igen szavazattal, 39 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
A 15. pontban Font Sándor a törvényjavaslatot a termőföldtörvény új szakaszaival egészíti ki a hirdetményi kapcsolattartás és a belterületbe vonás szabályozásával kapcsolatban. Az előterjesztő támogatja, de az LMP külön szavazását kérte. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 244 igen szavazattal, 39 nem szavazat ellenében, 40 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Frakciókérésre még két javaslatról kell döntenünk.
Az 1., 2. és 10. pontokban Gőgös Zoltán és mások a 3., 4. és 32. §-ok módosításával azt kezdeményezik, hogy a nemzeti kataszteri program megvalósítására létrehozott szervezet is kapja meg az adatbázis-kezelési jogot. Az MSZP kérte a szavazást.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 46 igen szavazattal, 235 nem szavazat ellenében, 39 tartózkodás mellett elutasította.
(17.10)
A 3. pontban Endrésik Zsolt a 18. § (1) bekezdésében a méretarányszámokat módosítja. A Jobbik-frakció kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 40 igen szavazattal, 273 nem ellenében, 9 tartózkodás mellett elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. A zárószavazásra későbbi ülésünkön kerül sor.
Most soron következik a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/6474. számon, az egységes javaslatot pedig T/6474/19. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Az egységes javaslathoz benyújtott módosító javaslatról az alkotmányügyi bizottság elkészítette ajánlását, amely T/6474/20. számon elérhető.
Kezdeményezem, hogy a záróvitát az összefüggésekre figyelemmel egy szakaszban folytassa le az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)
Ez látható többség. Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
Felhívom szíves figyelmüket, hogy a záróvitában a képviselőcsoportok számára 5-5 perc, a független képviselők számára pedig összesen 3 perc áll rendelkezésre.
Megnyitom a záróvitát az ajánlás 1-5. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki a vitában felszólalni. Elsőnek megadom a szót Hegedűs Lorántné jegyző asszonynak, a Jobbik-képviselőcsoportból. Parancsoljon!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés