DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Harangozó képviselő úr jogi indoklásával teljes mértékben egyetértek. Azzal szeretném csak kiegészíteni, hogy azért az eléggé mulatságos, és nem ez az egyetlen momentum ebben az egész szégyenletes bizottsági komédiában, amit Kocsis úr itt előadott, és ebben a jelentésben, hogy történik egy olyan munka, ahol minősített adatokkal dolgozik egy bizottság, zárt üléseket tart, a bizottság jelentése olyan információkon alapul, amelyek minősített adatot képeznek, majd ezek után ezt a jelentést idehozzák a Ház elé, és úgy kívánják a Házzal megtárgyaltatni, hogy a bizottsági jelentést képező információk egyes részei egy nyilvános ülésen értelemszerűen nem tárgyalhatók meg. Ez egész egyszerűen vicc. Igaza van Harangozó képviselő úrnak, hogy ha érdemi vitát akar a parlament erről a vizsgálati jelentésről, amely önmagában is persze egy elég jelentékeny képzavar, érdemi vitát folytatni erről a förmedvényről, akkor zárt ülést kell elrendelni, mert csak így van lehetőség arra, hogy valamennyi információ, amely releváns a jelentéstartalma szempontjából, megismerhető legyen valamennyi vitafél számára.
Köszönöm. (Taps az MSZP és az LMP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés