DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottsági jelentést tanulmányozva az nem vitatható, hogy Richard Field felvette és tartotta a kapcsolatot LMP közeli személyekkel, többek közt Kende Judittal. Ennek a derék Richard Fieldnek a minősítése volt, amit aztán közvetítettek a nyugati média felé, miszerint menekíteni kellett a romákat. Aztán a menekítést már átfordították evakuálásra, amely egy igen rosszízű és rosszul hangzó szó a nemzetközi közvéleményben.
Engem nagyon zavar az, hogy az egész eset jelentősen rontotta Magyarország nemzetközi megítélését, és ha megnézzük Magyarország jelenlegi helyzetét, azt, hogy az Európai Unió sok szempontból igencsak furcsán és szkeptikusan áll az országhoz, igencsak nehezítettek az IMF-fel és az Európai Unióval való tárgyalások, ezek mind annak a következményei, hogy az ország nemzetközi megítélését sokszor, sokan tendenciózusan rontották. Szeretném felhívni a figyelmet, tisztelt képviselőtársaim, nem lehet elvitatni annak a felelősségét, hogy mindenki, aki ilyen irányban tevékenykedik, az hozzájárul sok mindenhez, ami következményként a mai helyzet. Gondolok itt például a forint árfolyamára és egyebekre.
Én nagyon kívánatosnak tartanám, ha a jövőben mindenki megpróbálna tartózkodni minden ilyen megnyilvánulástól, másfelől pedig Richard Field esetében igencsak sajnálatos, hogy nincs a magyar jognak olyan eszköze, amivel azt lehetne mondani, hogy nemkívánatos személy Magyarországon, és nem kívánjuk Richard Field beutazását, mert óriási kárt okozott az országnak.
Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés