DR. VARGA ZS. ANDRÁS, a legfőbb ügyész helyettese: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A polgári törvénykönyv 200. §-a lehetővé teszi, hogy az ügyész a jogszabályba ütköző vagy jogszabály megkerülésével kötött szerződés semmissége iránt - a Ptk. a semmisséget mondja ki - pert indítson. Az ügyészségi törvény 27. §-a ezt kifejezetten is lehetővé teszi, a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény pedig speciálisan feljogosítja az ügyészt a termőfölddel kapcsolatos perek megindítására.

Ugyanakkor 2012. január 1-jétől, az alaptörvény hatálybalépésétől az ügyészség az igazságszolgáltatás közreműködőjeként jár el. Ennek megfelelően az új ügyészségi törvény, amely szintén idén január 1-jén lépett hatályba, már csak akkor teszi lehetővé az ügyész fellépését, ha tudomására jutott törvénysértő adatot kell kivizsgálnia. Az a korábbi gyakorlat tehát, hogy az ügyészség lényegében szabadon vizsgálódik bármilyen területen, ez 2012. január 1-je óta nem áll fenn. Vagyis közérdekvédelmi hatáskörében ugyanúgy, mint a büntetőeljárási hatáskörében az ügyész akkor tud eljárni, ha hivatalos minőségében tudomására jut törvénysértés, többek között a termőfölddel kapcsolatos törvénysértés.

Az ügyészség egyébként az 1085/2012. kormányhatározat végrehajtására készen áll; a törvények azt is lehetővé teszik, hogy amennyiben nagy számú ügyben kell eljárni, akár munkaerő-átcsoportosítással is ennek a feltételeit megteremtsük, viszont annak érdekében, hogy fel tudjunk lépni, arra van szükség, hogy hivatali hatáskörünkben jusson tudomásunkra ilyen adat. Tehát ha bárkinek ezzel kapcsolatos információja van, akkor azt várjuk. Meg fogjuk fontolni a megfelelő semmisségi per megindítását.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu