L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megint csak a pontosság kedvéért szeretném elmondani képviselőtársaimnak, mert láthatólag nagyon felkészültek, és az alkotmányügyi bizottság ülésén is nagyon felkészülten vettek részt: az én zárószavazás előtti módosítóm azért volt benyújtható és azért házszabályszerű, mert van olyan módosító indítvány a törvényhez, amely mind a civil törvényt, mind a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvényt megnyitotta. Tehát nyitva volt már mind a két törvényjavaslat, Lukács Tamás képviselőtársam módosító javaslata is, amelyet támogatott is a Ház, és ezek után nyújthattam be a zárószavazás előtti módosítót a már nyitva levő módosítóhoz.
Ezért a zárószavazás előtti módosítóm házszabályszerű, tisztelt képviselőtársaim. És tetszettek volna az alkotmányügyi bizottság ülésén kifogást emelni! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés