ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kérem, foglalják el helyüket. Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 21. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Nyakó István jegyzők lesznek segítségemre.
Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. számú törvény, valamint a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY-határozat módosításáról szóló 36/2012. (IV. 19.) OGY-határozat április 20-án, pénteken hatályba lépett, és rendelkezéseit ettől a naptól kezdődően alkalmazni kell. Ezeket a jogszabályokat az üléshelyükön a Magyar Közlöny 47. számában kézhez kapták. A főtitkárság elkészítette - és képviselőtársaim ugyancsak kézhez kapták - az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló, módosított 46/1994. (IX. 30.) OGY-határozat egységes szerkezetbe foglalt szövegét.
Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság múlt heti ülésén, illetőleg az alkotmányügyi bizottság mai ülésén döntött arról, hogy a korábban elfogadott állásfoglalásaikat azok felülvizsgálatáig értelemszerűen alkalmazni kell. Erről az alkotmányügyi bizottság 18/2010-2014. számú általános érvényű állásfoglalást fogadott el. Felkérem Nyakó István jegyző urat, hogy ismertesse az állásfoglalás szövegét.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés