ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy Szanyi Tibor, MSZP, országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére vonatkozó indítvány érkezett magánvádas feljelentés miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságtól. Ezt megvizsgálásra kiadtam a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságnak.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre, a vezérszónoki felszólalásokra az Országgyűlés elnökének jogkörében eljáró országgyűlési alelnökként terjesztettem elő ajánlásomat. A benyújtott önálló indítványokról és a hatáskörrel rendelkező bizottságok kijelöléséről a honlapon tájékozódhatnak.
Most a napirend módosítására irányuló javaslatokról döntünk. Az MSZP képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a szélsőségesség, a rasszizmus és az idegengyűlölet egyes formái elleni határozott fellépésről szóló H/5991.számú országgyűlési határozati javaslat általános vitájára a lezárásig kedden, első napirendi pontként kerüljön sor. Kérem, gombnyomással szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a napirend-kiegészítést 48 igen szavazattal, 214 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a szovjet megszállást követő szocialista rendszerek által biztosított politikai nyugdíj-privilégiumok megszüntetéséről és a szocializmus áldozatainak társadalombiztosítási kompenzációjáról szóló T/893.számú törvényjavaslat általános vitájának folytatására és lezárására ezen az ülésen kerüljön sor. Kérem, gombnyomással szavazzanak erről! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a napirend-kiegészítést 42 igen szavazattal, 225 nem szavazat ellenében, 4 tartózkodás mellett elutasította.
(14.00)
A Jobbik képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a külföldiek termőföldön történő zálogjog alapításának megakadályozása érdekében szükséges törvények módosításáról szóló T/6425. sorszámú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig ezen az ülésen kerüljön sor. Kérem, gombnyomással szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a napirend-kiegészítést 39 igen szavazattal, 198 nem ellenében, 34 tartózkodással elutasította. Tehát az előterjesztés tárgyalására kedden utolsó napirendi pontként kerül sor. (Sic!)
Az LMP képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a kampányfinanszírozás átláthatóvá tételével kapcsolatos törvények módosításáról szóló T/30. számú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig a mai ülésnapon kerüljön sor. Kérem, gombnyomással szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a napirend-kiegészítést 82 igen szavazattal, 196 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájára és lezárására ezen az ülésen ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk.
Tájékoztatom önöket, hogy a gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló T/6577. sorszámú törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatalára várhatóan későbbi ülésünkön kerül sor, így erre most nem teszek javaslatot.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e napirendi ajánlásomat. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta.
Az imént az Országgyűlés napirendre tűzte a J/6574. és H/6877. sorszámú előterjesztéseket. A Házszabály 53. § (1) bekezdése értelmében az Országgyűlés a házbizottság javaslatára egyes napirendi pontok időkeretben történő tárgyalását határozhatja el. A házbizottság ennek alapján azt kezdeményezi, hogy az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság J/6574. sorszámon benyújtott jelentését, valamint az ennek elfogadásáról szóló H/6877. sorszámú előterjesztést az Országgyűlés 4 óra 20 perces időkeretben tárgyalja meg. A napirendi ajánlás tartalmazza az időkeret felosztását.
Felkérem Nyakó István jegyző urat, hogy ismertesse az időkeret felosztására vonatkozó indítványt. Jegyző úr!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés