MILE LAJOS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Még mielőtt belefognék az előre megfogalmazott szöveg fölolvasásába, reflektálnom kell itt az eddigi történésekre, legalábbis annak néhány elemére. Előrebocsátom, hogy nem fogom felolvasni a bizottság nevét, kezdjük ezzel.
(20.30)
A másik, hogy szeretném előre jelezni, hogy jóllehet nem mind a másfél folyómétert, de az anyagot végigolvastam, és a lényeges elemeket végigolvastam, megelőzendő még azt az érvet, amit elnök úr fel szokott hozni a felkészülésről és annak komolyságáról.
A következő, ami rendkívül lényeges, nagy érdeklődéssel hallgattam Kocsis Máté elnök úr bevezetőjét. Örültem neki, hogy egy elég izmos esti tornán van túl, hiszen kielempézte magát teljes erőből. Most a színvonalat én nem fogom minősíteni, mindenesetre én egy kicsit komolyabb visszafogottságot várnék el akkor, amikor ezt az anyagot ismertetjük.
Ajánlom a figyelmébe elnök úrnak és államtitkár úrnak is, hogy Berényi képviselő úr azért a saját expozéjában jogszabálysértésekről beszélt, amikor ennek az időszaknak az eseményeit felelevenítette. Márpedig ha jogszabálysértés történt - szerintünk is történtek jogszabálysértések -, akkor a korabeli, az akkori törvényi, jogszabályi környezet is lehetővé tette volna, mondjuk, a hatóságnak a hatékonyabb beavatkozását, de erre még visszatérünk.
Elhangzottak itt kulcsszavak. Ilyen volt: az egyik a provokáció, a másik a hisztériakeltés, és a harmadik kifejezés az ország lejáratása. Ezek mechanikusan ismétlődtek egymás után, szinte toposzként jelentek meg az összes megszólalásban. Csak jelzem, hogy az új Házszabály alapján problémák lesznek, mert a mechanikus ismétlést, ha indokolatlan, akkor szankcionálni fogja az elnök úr, de ezt csak jelzem.
Emellett elhangzik elég gyakran egy ilyen kifejezés, hogy LMP közeli jogvédő szervezet, LMP közeli formáció. Jó lenne ennek tisztázni a tartalmát, hogy mit is jelent és mire bizonyíték egy ilyen kifejezés. Mit jelent egészen pontosan? Mert addig azt lehet mondani, hogy tulajdonképpen ezzel bármi indokolható, bármilyen minősítés erre támaszkodva, erre alapozva érvelhetővé válik.
Még egyetlen ilyen előzetes megjegyzés: azt állítom, hogy amit a bizottság kérdezett, arra született válasz. Az igazán lényeges az, hogy mit kérdezett a bizottság, vagy megfordítva a tételt: mi az, amit nem kérdezett meg? Nyilván lehet látni a jelentés elején, hogy az a kilencpontos feladatkijelölés meghatározta, hogy mit fog kérdezni a bizottság, és azt is lehetett látni, hogy mi az, ami öles betűkkel ebből a jelentésből kimarad.
Tehát megképzett előttem egy jelenet, ahogy a jelentést olvasgattam: egy fiatal kutatót láttam magam előtt, úgy 50-60 esztendő elmúltával, és ez a fiatal kutató arra adja a fejét, hogy utánanéz, mi is történt Gyöngyöspatán 2011 tavaszán. Gyűjtögeti a forrásanyagot, majd kis fejvakarás után rájön: a leghitelesebb dokumentumhoz kell nyúlni, és ez nem lehet más, csakis a parlament vizsgálóbizottságának jelentése, valamint a vonatkozó jegyzőkönyveket, iratokat kell áttekinteni a reális, korrekt képalkotáshoz. Nemcsak az eseményeket akarja pontosan ismerni, hanem lelkiismeretes értelmiségiként a háttérben zajló politikai mozgásokról, szándékokról is minél többet akar tudni az istenadta - nem irigylem. Az a pillanat lesz igazán nehéz, amikor a következtetésekhez ér. Azt kell majd tapasztalnia ugyanis, hogy a háttéranyagokban rögzített tények, megállapítások szinte köszönő viszonyban sincsenek a jelentésben megfogalmazott következtetésekkel, minősítésekkel, a felelősségre vonatkozó kijelentésekkel.
Most már magára is hagyhatjuk zavarával az események késői kutatóját, mert nekünk is van megfejtenivalónk. Az ellentmondások alapoka a követett eljárásban keresendő, a meghatározandó háttérdokumentumok, a jegyzőkönyvek ugyanis titkosak, és itt volt egy képviselői hozzászólás, Harangozó Tamás képviselő úr hozzászólása, amivel teljes mértékig tudtunk azonosulni, valóban nagyon nehéz úgy érvelni, hogy ilyen esetben, mondjuk, a jogszabálysértés veszélye fel ne vetődjön, hiszen minősített dolgokról van szó. Ez nem egy túl sportszerű eljárás ebben az esetben, hogy minősítünk, kijelentünk, de az érveléshez már, mondjuk, a törvénysértés veszélyét kell felvállalni.
Ami 2011 tavaszán Gyöngyöspatán történt, az joggal töltötte el aggodalommal azokat, akiknek fontos a magyar demokrácia, akik a jogállamtól jogbiztonságot várnak. A helyi romák és a többségi társadalom együttélési konfliktusaira rájátszó politikai és militáns, erőfitogtató szélsőségesek tevékenységének központi eleme a félelemkeltés, a gyűlölet szítása, nyílt konfliktusok, konkrét erőszakcselekmények kiprovokálása. Abban, hogy tavaly Gyöngyöspatán robbanásig feszült helyzet alakulhatott ki, egyértelműen - és a vizsgálóbizottság által megfogalmazott jelentés ezt alátámasztja - meghatározó szerepet játszottak a félelmet kelteni akaró, konfliktusélezésben érdekelt szélsőséges, militáns csoportok.
Meggyőződésem ugyanakkor, hogy még a konfliktus eszkalálódása előtt, a helyi kisebbségi lakosság körében félelmet keltő masírozások, fenyegetések, majd az erőszakos, illetve konfliktusélező megnyilvánulások előtt és közben, a létező törvényi felhatalmazások alapján is hatékonyan felléphettek volna a kormány irányítása alatt álló különböző rendfenntartó szervek. De ezt nem tették meg. Késlekedésük, később pedig az elnéző rendőri magatartás is szerepet játszott abban, hogy kis híján emberáldozatokat követelő tömegverekedésbe torkolltak az események.
Nemcsak arról van szó tehát, hogy a polgárőrségre vonatkozó rendelkezések joghézagait kihasználva léptek fel feszültséget generálva szélsőséges csoportok, hanem arról, hogy a már akkor is meglévő jogszabályokra támaszkodhatott volna a határozott, konfliktusmegelőző, rendfenntartó tevékenység. Gondoljunk csak a foglyul ejtett tömeg kategóriájára, és még sorolhatnánk a különböző szabálysértéseket és vétségeket az uszítástól a garázdaságig, amelyekre hivatkozva a rendőrség igenis eljárhatott volna. Volt tehát kivizsgálnivaló a 2011 tavaszán Gyöngyöspatán lezajlott eseményekben.
Sajnos azonban ahelyett, hogy az Országgyűlés kormányt ellenőrző alaptevékenységével összhangban, az illetékes parlamenti bizottságok előtt, így az emberi jogi, a rendészeti vagy akár a nemzetbiztonsági bizottság előtt meghallgatta, beszámoltatta volna a különböző kormányszerveket, pontosabban a belügyi szervek illetékeseit, a kormánytöbbséget biztosító pártok támadásba mentek át. Erőfölényükkel élve és visszaélve a kormány felelőssége helyett az ellenzék felelősségét, bűneit előre tényként sugalló, vizsgálóbizottságnak nevezett politikai testületet állítottak fel. Tették ezt ráadásul úgy, hogy a közismerten radikális, a konfliktusok élezésétől sem idegenkedő Jobbikot egyszerre támadták a jogállam és a jogbiztonság híveként politizáló LMP-vel.
A vizsgálóbizottság mindvégig célkeresztjében tartotta az LMP-t. A kormánytöbbség által irányított vizsgálóbizottság tevékenységének középpontjában Bástya elvtárs és Virág elvtárs logikájához igazodva leginkább az állt, hogy a Fidesz kommunikációs céljával összhangban megalapozatlan és bizonyítatlan állításokat fogalmazzon meg a vizsgálat végén.
Érdekes momentuma az egész vizsgálósdinak, és itt erre már történt utalás, hogy az LMP egyetlen vezető politikusát sem hallgatták meg, de ugyanígy igaz ez, mondjuk, Vona Gáborra, és az is érthetetlen, hogy Gyurcsány Ferenc és Szanyi Tibor miért maradt ki a meghallgatandók köréből.
Itt az Országgyűlés nyilvánossága előtt tehát határozottan ki kell mondanom, hogy az LMP-t negatív színben feltüntető azon állításoknak, amelyeket a vizsgálati jelentés tartalmaz, semmiféle bizonyító erejű alapjuk nincs. Ha csak a jelentést nézzük, a szövegben is jócskán találhatunk egymásnak ellentmondó kijelentéseket. Anélkül, hogy hosszú felsorolásba fognék, csak egyetlen elemet szeretnék kiemelni, miszerint egyik helyen úgy fogalmaz az anyag, hogy az LMP céljai rejtve maradtak, több helyen pedig politikai haszonszerzéssel, az ország lejáratásával vádol bennünket.
Ezeket a hamis állításokat a vizsgálat minősített vagy titkosított meghallgatási jegyzőkönyvei, dokumentumai nem támasztják alá. Erre tiszta erőből zengheti a kormánytöbbség, hogy de igen, én visszaszájalom, hogy nem, és el is indul a süketek párbeszéde; aminek sok értelme ugyan nincs, ám egy többségi szavazással a diskurzus lezárható.
Így a titkosításoknak egyetlen értelme van az LMP vonatkozásában, nevezetesen az, hogy elfedjék a vádaskodások, hamis állítások teljes megalapozatlanságát. A nyilvánvaló politikai lejárató szándékról az LMP képviseletében megítélésem szerint fölösleges ennél többet mondani.
Tisztelt Országgyűlés! Nem szeretnék kifutni az időből, tehát ami marad, azt még a vitára szánt időmből fogom elmondani. Köszönöm szépen, elnök úr. (Dr. Schiffer András tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés