MILE LAJOS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetlen megjegyzés Móring József Attila képviselőtársam hozzászólására: teljesen jogos, igaz, nem szabad úgy tennünk, mintha a történelem 2010-ben kezdődött volna. Nem szabad ilyen hibát elkövetni. A jelentés csak annyi hibát vét, hogy a jelentés alapján pedig a történelem 2011-ben kezdődött Gyöngyöspatán. Ha már hiányoljuk a visszatekintést és a mélyebb megelőző elemzést vagy oknyomozást, akkor bizony-bizony ezt mindenre alkalmazni kellene.

Így már a vége felé csak azt a két pontot szeretném kiemelni, méghozzá a feladatkijelölésnél a d) és j) pontot, amely kimondottan érdekes és izgalmas lehet, és itt majd nyilván teszek fel kérdéseket - látom, itt van az elnök úr is hál' istennek. Azt mondja, feladata a bizottságnak annak a megállapítása, hogy kinek a megbízásából és milyen szerepet játszott a Gyöngyöspatán lezajlott eseményekben Richard Field, valamint kinek a megbízásából és milyen céllal állította valótlanul, hogy evakuálni kell a helyi lakosságot, továbbá - most jön az e) pont - annak megállapítása, hogy mely magyarországi, esetleg külföldi szervezetek támogathatják Richard Field szerepvállalását, mely külföldi szervezetekkel, sajtóorgánumokkal tarthat fenn kapcsolatot, s a többi, s a többi. Tessék mondani, kinek a megbízásából? Ha állítunk valamit ezzel kapcsolatban - vagy legalábbis sugallunk akár mint politikai ítélet vagy politika minősítés -, ahhoz bizony komoly bizonyító erejű tények kellenek. Egyébként szerintem nem válaszolja meg egyértelműen a jelentés ezt a fajta kérdést, nem válaszolja meg, hiszen rákérdez, hogy kinek a megbízásából. Hol a megbízás? Hol a bizonyíték? Milyen megbízásról beszélünk, ha van bizonyíték? Ki a megbízó? Hol van ennek a dokumentációja? Hol van a bizonyító erejű alapja, hogy bármiféle megbízás, szervezett megbízás történt volna? Ha ezt a jelentést olvassa valaki, itt hivatkoztam egy jövőbeli kutatóra, hogy ha majd a kezébe akad, és ki akarja deríteni az igazságot, a képviselő úr is célzott erre, akkor bizony vakarhatja a fejét, és nem tudom, sikerülni fog-e neki, habár jóllehet, több anyaghoz fog hozzájutni, mint amihez mi hozzájutottunk.

(21.30)

Éppen ezért kellett volna egyébként a minősítés alól kivenni ezt a bizonyos jegyzőkönyvet, hogy itt, ha már döntünk ilyen dolgokról, akkor legalább mi is valamennyire tájékozottak lehessünk ebben az ügyben, de hát sajnos ez nem sikerült.

De hát, ha végigkövette akár ezt a mostani vitát bárki, vagy elolvassa a jelentést, egyszerűsítve az ő számára nagyon egyszerű a kép. Történtek sajnálatos dolgok Gyöngyöspatán 2011 tavaszán, ahol gyakorlatilag egyébként minden rendben volt. Mindenki nagyon jól tette a dolgát. A rendőrség, a kormányszervek, a kormányzat nem hibázott, sőt bravúrosan teljesített, egyébként az együttéléssel sem voltak olyan különösebb problémák. Az igazi nagy baj akkor keletkezett, amikor ez a két ellenzéki párt szerepet vállalt - most a kettőnek a súlyozásába nem fogok belemenni -, az egyik kulcsszó volt a provokáció ezzel kapcsolatban, a másik pedig a hisztériakeltés. Az egyik lenne a Jobbik, a másik - gondolom - lennénk mi, ahogy kivettem a kontextusból.

Tehát gyakorlatilag semmi egyéb baj nem történt, mint ez a fajta politikai haszonszerzési manőver vagy kísérlet, mert ha ez nincs, akkor gyakorlatilag mindenki tökéletesen helyesen viselkedett ebben a szituációban, kiemelten nagyszerűen végezte a dolgát a rendőrség. Hát aztán a kormányról nem is beszélve, mert később hány jogszabályt módosított annak érdekében, hogy meg tudja előzni a későbbiekben, hogy hasonlóak előforduljanak. Csak éppen arról nem beszélünk, hogy abban az időszakban mennyire voltak talpraesettek és mennyire volt helytálló és volt hatékony, amit tettek.

Tehát ha ezt a jelentést mérvadóként fogadnánk el, akkor azt hiszem, óriásit tévednénk. Tudniillik ez a jelentés félrevezető. Nem adja vissza a valódi történések hátterét, és következtetéseiben téves, manipulatív, lejárató szándékú, és alaptalanul minősít. Ebből fakadóan a feszültségeket csak növeli, egyáltalán nem abba az irányba hat, amit képviselőtársam elmondott. Tehát nem az együttműködés, az összefogás szándékát erősíti, hanem ellenségként kezel, elvetemültként kezel ellenzéki pártot, pártokat. Ebből azt elvárni, hogy milyen együttműködés legyen a politikai elitben, szerintem elég vaskos illúzió. Azért ahhoz, azt gondolom, ennél sokkal józanabb, körültekintőbb, belátóbb és igazságosabb jelentést kellene ilyen esetekben írni, mert ez pontosan nem az együttműködést fogja generálni, hanem akár ellene is hathat.

A másik, és ez sem mellékes következménye ennek a jelentésnek, hogy ez a jelentés sem színvonalát tekintve, sem tartalmi elemeit tekintve nem szolgálja a magyar közélet javulását. A már eddig is nagyon silány állapotban lévő magyar közélet minőségét egy jottányival sem javítja. Tele van belső ellentmondásokkal, és tele van olyan támadásokkal, szándékokkal, amelyektől éppen meg kellene szabadulni ahhoz, hogy egy kicsikét a magyar közélet minősége javuljon, és ne romoljon tovább, hiszen annak megítélése már így is katasztrófa a közvélekedésben, és ha csak ezt a jelentést tekintem, akkor azt mondom, hogy nem is alaptalanul.

Ezért én is arra kérném nyomatékosan a kormánypárti képviselőket, hogy fontolják meg az elhangzott érveket, gondolják végig az egésznek a történetét, és ne ragaszkodjanak ehhez a jelentéshez. Vonják ezt vissza, és szánjunk még rá egy kis időt, készüljön el egy sokkal korrektebb, sokkal árnyaltabb és sokkal igazmondóbb, hitelesebb dokumentum, mert ez gyakorlatilag nem való semmire, csak a helyzetet rontja tovább.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu