DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak néhány gondolatot szeretnék elmondani a közadatok újrahasznosításáról, némileg továbbvive a Schiffer András képviselőtársam által elmondottakat. Nekem még így is, hogy olvastam a törvényt, és meghallgattam a vitát ellenzéki és kormányoldalról, még mindig van egy-két pont, ami nem világos, és ha ez így van, akkor szerintem a jogalkalmazás számára is lesz egy-két pont, amit ki szeretnék emelni.
Mindenképpen ott kezdeném, ami szintén elhangzott, hogy van nekünk egy indokolásunk a törvénynél, amely egyértelműen úgy fogalmaz - ezt a két mondatot felolvasnám -, hogy a hazai jogalkotó eddig tételesen nem ültette át a PSI-irányelv rendelkezéseit - erről volt szó -, a korábbi hivatalos magyar álláspont szerint a közérdekű adatok korlátozásmentes és ingyenes megismerhetősége és terjeszthetősége az Eitv.-ben meghatározott közzétételi kötelezettséggel együttesen lefedte az újrahasznosításról szóló irányelvben rögzített követelményeit, így külön szabályozás nem volt indokolt. Tehát az a kiindulópont, hogy van egy jogkérdés, hogy a régi magyar álláspont egyáltalán megfelelő-e vagy nem - az Európai Unióból kaptunk egy nyilvánvaló jelzést, hogy nem, ezért ez szabályozási igényt vetett fel -, ettől függetlenül lehet, hogy megért volna egy jogvitát, hogy feltétlenül az EU-nak van-e igaza ebben a körben, hiszen jómagam is úgy gondolom, hogy ha közadatokról és újrahasznosításról beszélünk, akkor a két dolog nem különíthető el vegytisztán egymástól. Elhangzott a korábbiakban, hogy vannak a közadatok és azok megismerhetősége, és van ez a fránya újrahasznosítás, ami egy kicsit más lapra tartozik, ami részben igaz is, de számomra egész egyszerűen nem derül ki, hogy mi lesz a jövő, hogy mit és pontosan mire lehet majd felhasználni.
Schiffer András képviselőtársam idézte a 2. § (1) bekezdését - én a (2) bekezdést is fogom -, ahol egyértelműen egy később megalkotandó kormányrendeletre fogják taksálni annak a megállapítását, hogy a közérdekű adatok közül mi az, ami az újrahasznosítás módjában rendelkezésre bocsátható. Nagyon szerettem volna, ha bármiféle áttekintés lett volna akár ennek a törvénynek a mellékleteként, hiszen így nem nagyon meghatározható, hogy miről beszélünk. Jómagam ily mélységben nem vagyok benne az adatvédelmi jogban és az egyéb adatkezelési szabályzatokban. Lehet, hogy számos olyan terület van, amire elsőre nem gondolunk vagy nem gondol a törvényalkotók jó része, de bele fog kerülni ebbe a kormányrendeletbe, és lehet, hogy itt a plenáris ülésen is arról kellett volna vitatkozni, hogy mi az az adatkör, ami bekerülhet az újrahasznosítás körébe, és mi az, ami nem. Így egy kicsit úgy érzem, hogy a levegőbe szurkálunk, nem tudjuk meg, hogy miről is beszélünk, hogy a törvény mit szeretne körülírni.
De ha ez nem lenne elég, a következő bekezdésben úgy fogalmaz, hogy a közfeladatot ellátó szerv vezetője dönthet arról, hogy az (1) bekezdésbe nem tartozó közadatok körében is megadja az újrahasznosítás lehetőségét. Tehát már önmagában egy gumi jogszabály mentesítő részét is beleteszik, tulajdonképpen semmiben nem megváltoztatva a jelenlegi gyakorlatot, ahol a szerv vezetője dönti el, hogy mit, milyen formában és hogyan bocsát rendelkezésre. Itt semmiféle konkrétumot nem látunk, de ezt azért elvárnánk. Egyetértek Schiffer képviselőtársammal, hogy ez így nem lesz elegendő. Persze az a legkevesebb, hogy az EU-nak mi lesz elegendő vagy mi nem, de ha már önöket az a jogalkotási szándék vezeti, hogy az EU-nak megfeleljenek, akkor legalább a saját szándékuknak megfelelő törvényjavaslatokat hozzanak be. Az egy másik kérdés, hogy az EU elvárásának meg kell-e felelni, az viszont biztos, hogy ez így az önök által meghatározott szándéknak nem feltétlenül fog megfelelni.
Aztán a 4. § 4. pontjában megvilágosodhatnánk, hogy mi az az újrahasznosítás - én ezt szerettem volna tisztába tenni, hál' istennek vannak értelmező rendelkezések -, de e tekintetben megint csak nem lettem okosabb, hiszen itt úgy fogalmaznak, hogy a közadatok felhasználása olyan kereskedelmi vagy nem kereskedelmi célra - ez így elég tág kategória, tulajdonképpen mindent magába ölel ebben a formában -, ami kívül esik azon a közfeladat ellátása keretén belüli eredeti célkitűzésen, amire a közadatot előállították. Ez megint úgy hangzik, hogy ha bármi, ami kívül esik azon a körön, azon a célon, amire előállították a közadatot, és ez nemcsak a kereskedelmi, hanem a nem kereskedelmi felhasználásra is értendő, akkor tulajdonképpen visszalyukadunk oda, ahonnan elindultunk, hogy itt a közérdekű adatok hagyományos, régi szabályokban lefektetett megismerése is nagyon könnyen idetartozhat, hiszen az újrahasznosítás fogalma nem igazít el abban a tekintetben, hogy mit tekintsünk újrahasznosításnak. Az rendben van, hogy a törvény ezt megelőző részei lefektetik, hogy ez a közérdekű adatok megismerhetőségére nem terjed ki, de maga az újrahasznosítás fogalma vagy dogmatikai lefektetése szerintem eléggé homályos ebben a körben. Indokolt lenne ezt egy kicsit világosabbá tenni, mert akkor megint oda jutunk, hogy a szerv vezetője tulajdonképpen bármilyen körben újrahasznosításnak minősíthet bizonyos adatigényléseket, ezáltal némileg korlátozva - bár a törvénynek nem ez a célja, de a gyakorlatban korlátozhatja - a közérdekű adatok megismerhetőségét.
A kizárólagosságról már esett szó, én ezt részletesen nem szeretném kifejteni, mert azt hiszem, mindenki számára egyértelmű, hogy ha közérdekű adatokról, azok felhasználásáról, újrafelhasználásáról vagy újrahasznosításáról beszélünk, akkor a kizárólagosságnak nem lenne szabad ebben a formában ilyen tág teret engedni.
Az viszont szakmai kérdés, és nem gondolom, hogy ebben ennyire egyértelmű álláspont kialakult volna, vagy ennek az egyértelmű végeredménye az önök számára látható lenne, és ez a díjigény. Ha díjat igénylünk, én azt megértem, hogy ez egyrészről bevétel az államnak - jelen pillanatban nem is áll úgy az állam, hogy bevételeket elutasíthatna, ezért fiskális szempontból még érthető is lenne, hogy egy díjigényük van -, s elsőre az is jól hangzik, hogy azoktól a cégektől, amelyek majd újrahasznosítják, újra felhasználják ezeket az adatokat, valamiféle kvázi részt kér az állam a nyereségből, a profitból az olyan adatok alapján, amiket ő szolgáltatott, de nekem van egy óriási gondom ezzel - mert eddig tulajdonképpen egyet is lehet érteni -, hogy ez hol fog lecsapódni. Hiszen nem minden vállalkozás lesz abban a helyzetben, hiába mondjuk azt, hogy egyenlő mércével mérjük, hiába mondjuk azt, hogy iksz összegért mindenki rendelkezésére állnak ezek az adatok, nyilván a tőkeerős, már működő vagy nyugati vállalkozások ezt meg fogják tudni fizetni, komoly eszközökkel hozzáférnek ezekhez az adatbázisokhoz, nem is jelent nekik nagyobb megterhelést, beépítik az üzletmenetükbe, később majd az árba is - erre majd vissza fogok térni -, és ők hozzá fognak férni azokhoz a pontos, friss állami adatokhoz, amelyek az ő ügymenetüket és kereskedelmi tevékenységüket elősegítik.
(13.50)
De mi van azokkal a kis- és középvállalkozásokkal vagy kevésbé tőkeerős magyar vállalkozásokkal, amelyek akár így szeretnének a piacra betörni, és az ő fejlesztéseiket abból az origóból szeretnék indítani, hogy valamiféle adatbázishoz vagy ilyen formában újrahasznosítható adatokhoz hozzáférjenek, ezeket szeretnék továbbfejleszteni, ezeket szeretnék mindenféle kutatással, innovatív módon vagy szoftveres, egyéb eljárásokkal oly módon átalakítani, hogy ebből egy kereskedelmileg hasznosítható termék, rendszer legyen? Ők nem fogják tudni vagy nem minden esetben fogják tudni azt a kezdőtőkét is hozzátenni, hogy a vállalkozás beindításán túl vagy az ötleten és a munkaerőn túl még hozzátegyék azt az egységes díjat, amit meghatároz a hivatal. Biztos, hogy nagyon sok olyan vállalkozás lesz, ami emiatt nem tud majd munkahelyeket teremteni, emiatt szorul ki a piacról.
Természetesen ez nem kimutatható. Az kimutatható lesz, hogy a díjakból mennyi folyik be, de az, hogy hány vállalkozást vagy kis- és akár még közepes méretű magyar vállalkozást lehetetlenítünk el, nem fog megmutatkozni sehol, legfeljebb a statisztikákban, de nyilván ilyen bontásban ezt nem lehet majd kimutatni.
A másik a magyar vállalkozásokon kívül, hogy bizony ezek a díjak az árba be fognak épülni. Márpedig ha beépülnek, és ezt egyébként a különadók esetében is láthattuk, akkor a fogyasztók fogják ennek megfizetni a díját végeredményben, és vagy az árak emelkedésével, vagy - ahogy mondtam - a magyar vállalkozások kizárásával pont ez alapján jöhet létre egy olyan helyzet, hogy bár névlegesen egyenlő feltételekkel, de bizony-bizony mégis versenykorlátozó szituáció jöhet létre. Arról nem is beszélve, hogy - ahogy mondtam - amikor a fogyasztóknak és a magyar embereknek egy-egy terméket vagy szolgáltatást igénybe kell venniük, bizony meg fogják fizetni ennek az árát, hiszen ne legyünk naivak, tehát ezt azért át fogják hárítani a szolgáltatók és a kereskedelmi cégek.
Így összegezve, én úgy gondolom, hogy ez egy alaposabb átgondolást igényelt volna, bár megértem én a szabályozási igényt, de át kellett volna gondolni, hogy így, ebben a formában szükség van-e rá, most azon túl, hogy az EU-nak meg akarunk felelni. De nem lehetett volna-e az Európai Uniónak elmondani azt, hogy bizony-bizony a jelenlegi szabályozás megfelel annak, amit ők kérnek? Ráadásul ez szerintem kevésbé versenykorlátozó, ezt talán az Uniónak is el kellett volna fogadnia, mint az a szabályozás, hogy igaz, egyenlő mértékben, de a vállalkozások méretéhez képest különbséget és versenytorzulást érünk el a díjak alkalmazásával.
Arról meg nem is beszélve, hogy - ahogy mondtam - a díjaknak azon túl, mert itt nemcsak arról van szó, hogy egy hozzáférési díjat vagy egy sokszorozási díjat, vagy bármiféle pluszköltséget, ami ezeknél a szerveknél felmerült, kiszámláznak, hanem ennek a szellemében, ahogy mondtam, a nyereségből való részeltetést - hogyha szabad így fogalmazni - fogalmazza meg a törvény. Így ebben a formában ezt még át kellett volna gondolni szerintem, mert hosszú távon vagy végigvive a gondolatmenetet, még az is lehet, hogy az állam többet veszít végeredményben, mint amennyi be fog folyni a díjakból.
Ráadásul az is lehet akár egy elv, hogy az olyan adatokat, amelyek hozzáférhetőek és közadatnak minősülnek, ad absurdum - most ez egy felvetés - ne pénzért adjuk, hanem akár a kereskedelmi szektornak is ingyenesen hozzáférhetővé tegyük, és ezáltal egyébként az embereknek is, hiszen amiért a cégeknek nem kell fizetni, ott a verseny is, ahogy említettem, könnyebben beindul. Tehát ha, mondjuk, a jogszabályokhoz való hozzáférésért pénzt kérnénk - extrém példa -, akkor nyilván a jogot követni kívánó, jogkövető magatartást tanúsítani kívánó állampolgárok is meginnák ennek a levét, hiszen bizony akkor már számukra is egyre nehezebben lenne elérhető.
Tehát ennek a szellemiségében kellett volna ezt jobban átgondolni. Bár a célokkal egyet lehet érteni, de fenntartom azt az álláspontot, hogy ez így, ebben a formában nem kellően átgondolt, és számomra sem azt nem határozza meg, hogy mit, milyen adatot, és azt sem, hogy pontosan milyen célra lehet rendelkezésre bocsátani, és emiatt ebben a formában tulajdonképpen ez a törvény nem visz minket közelebb ahhoz a célhoz, amit megfogalmaz. Illetőleg a kormányrendeleteket várjuk epedve e tárgykörben, és elegánsabb lett volna ezeket ide behozni vagy mellékletként becsatolni, és arról egy érdemi vitát folytatni, hogy pontosan milyen adatokról is beszélünk.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés