DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt megköszönöm azt az aktív részvételt, amit a múlt heti és a mostani vitában produkáltak, folytattak az ügy érdekében. S bár nagyon színes és nagyon vegyes volt a hozzászólások tartalma, azért voltak olyanok is, amikből érződik az együttgondolkodás, érződik a jó szándék, érződik, hogy érti a képviselő, hogy miről van szó, és érti, hogy most csak egy kis szeletéről beszélünk az egész területi közigazgatási rendszer átalakításának.
Az elején már túl vagyunk, a kormányhivatalok létrejöttek, integrációk működnek, és megyünk tovább az egyablakos ügyintézésig. Kérdezte az egyik jobbikos képviselő úr, hogy mi az értelme ennek az egésznek. Nem tudom, mennyire vett részt eddig a vitában. Nyilván nem az elejétől, mert akkor tudná, hogy a legfőbb célja a 10 millió magyar állampolgár kiszolgálása egyablakos ügyintézés lehetőségével, ahogy elhangzott: reggel 8-tól este 8 óráig hétfőtől péntekig.
Ha ezt a magyar állam tudja majd biztosítani az állampolgárok számára, akkor nagyon komoly életminőség-javító intézkedést tett. Ahhoz, hogy önök ezt elhiggyék és elfogadják és értsék, ahhoz valóban szükség lenne valami nagyon komoly dologra, méghozzá a bizalomra. Bizalomra irántunk, bizalomra a nemzeti ügyek kormányának intézkedései iránt. És azt elfogadom és elismerem, hiszen én is ötödik ciklus óta vagyok képviselő, hogy az elmúlt 22 év politikai múltja, közéletének múltja nem sok okot ad arra, hogy olyan nagy bizalmat fogalmazzanak meg a jelenlévők, de azért mi, a területi közigazgatással foglalkozó államtitkárság, a mi minisztériumunk, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az eddig a kormány által kitűzött célok tekintetében mindent megvalósított. És igen, akkor is voltak félelmek, amikor a kormányhivatalok létrehozását terveztük. Akkor is voltak félelmek, amikor az integrációt ilyen széles körben akartuk megvalósítani területi szinten. Megvalósult és működik. Utalhatnék a tavalyi őszi vitára is, a megyei önkormányzatok konszolidációja kapcsán készült törvényjavaslat vitájára is. Ott is nagyon sok kérdés merült föl, mi lesz a dolgozókkal, mi lesz a közalkalmazottakkal, el fogjuk bocsátani őket, nem működnek az intézmények. Mindegyik intézmény működik. Mindent átvettünk. A megyei intézményfenntartó központok, amelyek a kormánymegbízotthoz vannak bekötve, kellő felelősséggel, szaktudással irányítják majdnem 35 ezer közalkalmazott munkáját a közel 700 intézmény működtetése kapcsán. Tehát minden félelem, ami megfogalmazódott, és minden aggodalom, ami sokszor jogos aggodalom, hiszen hatalmas nagy rendszerek átmozgatása zajlik, végső soron nem igazolódott be, mert a működőképesség fennmaradt és fenntartottuk.
(19.10)
Most, ahogy továbblépünk az egyablakos ügyintézés felé, a járás egy államigazgatási területi szint. Ha ezt önök nem törvény formájában kapják meg itt az asztalukra kitéve azért, hogy vitatkozzunk róla, akkor sem lenne semmi probléma, hiszen az alaptörvény a kormány szervezetirányítási jogkörébe teszi azt a feladatot, hogy az államigazgatási szervezetrendszerét, a végrehajtó hatalom eszközrendszerét saját maga szabályozza és határozza meg. Ez nem országgyűlési feladat. Nagy tisztelettel meghallgatom az ellenzéki képviselők véleményét, de majd az ő véleményük igazán akkor lesz érdemi ezekben a kérdésekben, ha ők gyakorolnak valamikor majd végrehajtó hatalmat kormányzati szinten, és szeretnék a végrehajtó hatalom különböző intézményrendszerét különböző módon alakítani és szervezni. Ez a kormány asztala, nem az Országgyűlés asztala; mint ahogy az sem, hogy milyen illetékességgel és milyen székhellyel működjenek a járások. A járás nem közigazgatási szint. Ott nem végzünk közszolgáltatásokat, nem az önkormányzatokhoz kapcsolódó feladatokról van szó, hanem arról, hogy az államigazgatási hatósági ügyeket ott, az állampolgárokhoz legközelebb eső területen, a kormány által megfogalmazott elveknek megfelelően végezzük el, ami aztán elvisz bennünket a kormányablakok rendszeréig, amit országosan 300 helyszínen, járási hivatalokban, járási székhely településeken és olyan településeken fogunk megnyitni, ahol okmányiroda most is működik.
Igen, jogos az aggodalom, hogy mi lesz a kistelepülésen élőkkel. Nem mindenki él járási székhelyen, és nem mindenki él olyan településen, ahol okmányiroda működik. Azokon a településeken, ahol olyan feladatok kerülnek át a járási hivatalhoz, amiket korábban a jegyző végzett, azokban az ügyekben mi ügysegéddel fogunk az állampolgárok rendelkezésére állni, hogy ne kelljen beutazni a járásszékhely településre; amit korábban helyben a polgármesteri hivatalban a jegyző ellátott, azokat az ügyeket helyben felvegyék, és emiatt ne kényszerítsünk utazásra senkit. Az egész területi közigazgatási rendszer-átalakításnak veszne el a lényege, ha bárhol nehezebb helyzetbe hoznánk az állampolgárokat, mint amilyenben most vannak. Az egész átalakításnak éppen az a lényege, hogy könnyebb kiszolgálást adjunk, kényelmesebb ügyintézési lehetőséget, felkészült, hozzáértő munkatársat, a lehető legszélesebb ügyintézési idővel szolgálják ki az állampolgárokat. Ez a cél. Ez egy nemes cél. A magyar állam ezt a célt még nem tűzte ki célul. Ilyen feladatot még el sem indított, el sem kezdett, nem is gondolkodott rajta senki, hogy a gazdaság fejlődése szempontjából a versenyképesség növelése érdekében milyen eszközrendszerrel rendelkezik maga az állam, és mennyire tudná segíteni mind a gazdaság, mind az ügyfelek érdekét az, hogyha egyszerűsítené az ügyintézést, ha leépítené a bürokráciát, ha ezen a területen egy rendkívül nagy lépést tenne. És most erre a lépésre készülünk, és igen, gesztus az, hogy idehozzuk önök elé, és felvázolom mellette a kormány teljes célkitűzését, hogy minek a része ez a törvényjavaslat, és ezután még mennyi jogszabály jön, ami majd ezt fogja szolgálni, de az már a kormány döntési jogkörébe tartozik.
Nagyon sok konkrét kérdést fogalmaztak meg önök. Nem szeretném túl hosszan zárni ezt a vitát, de egy-kettőre hadd reagáljak, kérem, engedjék meg.
A vagyon kapcsán is a bizalmatlanság légköre uralkodott el. Valóban, de a feladatot el kell látni. Tehát azokat a feladatokat, amelyek átkerülnek a jegyzőtől, a polgármesteri hivatalból a járási hivatalhoz, egy ingatlanban ingó eszközökkel el kell látni. Na most, az esetek többségében a polgármesteri hivatalokban lesz ez a helyszín, hiszen ott dolgoznak azok a köztisztviselők, akik ezeket az államigazgatási feladatokat most is megfelelő szaktudással, hozzáértéssel ellátják, és ugyanúgy végzik majd továbbra is, csak nem köztisztviselőként, hanem kormánytisztviselőként, és nyilván kell hogy legyenek munkaeszközeik. Ahogy Kovács Zoltán kormánymegbízott úr elmondta, ez a megyei konszolidáció kapcsán is kiválóan működik, hogy a megyeházák épületében osztottan működik a kormányhivatal és a megyei önkormányzat hivatala. A rezsiköltségeket meg tudták osztani, ahol szét lehet választani, ott szétválasztották. Ezek nem olyan kardinális kérdések, amelyek miatt olyan nagyon aggódni kellene.
Nincs államosítás. Nem államosításról beszélünk. Ez egy téves feltételezés. Szó sincs ilyesmiről. Feladattal jön a vagyon, a feladat elvégzéséhez szükséges eszközöket fogja biztosítani a maga számára az államigazgatás szervezetrendszere. Ez így volt '90-ben is. Aki emlékszik rá, a rendszerváltás első törvényhozási lépéseire, az tudja, az önkormányzatok is megkaptak az államtól egy csomó tulajdont, feladatot, eszközrendszert mind a közszolgáltatások, mind a közfeladatok ellátására.
Nem kell utazni. Biztos, hogy nem kell utazni, többet legalábbis biztos nem kell, sőt kevesebbet. A kormányablakrendszer ezt biztosítani fogja.
Nem nőnek az ügyintézési terhek. Nem is tudom, még milyen aggodalmakra adjak itt választ gyorsan.
Hegedűs Lorántné mondataira feltétlenül szeretnék reagálni, mert ő ugyanazt ismételte meg a mai hozzászólásában, mint amit elmondott a vezérszónoki beszédében is, és közben egyetlen olyan módosító javaslatot sem adott be, amely arról szólna vagy arról győzne meg engem, hogy konstruktívan, valóban felelősséggel együtt akar gondolkodni ebben a nemes feladatban velünk. (Hegedűs Lorántné: Ott van kilenc módosító indítvány! Mire gondol?)
Nem lesznek drasztikus elbocsátások, a köztisztviselők kormánytisztviselőként végzik majd a feladataikat.
Azt hiszem, a leglényegesebb kardinális kérdéseket már össze is foglaltam önöknek. Még a tévéközvetítés kapcsán én is fájlalom, hogy egy ilyen nagy rendszer-átalakító törvény általános vitájának a második része már nem a tévéközvetítés ideje alatt zajlott, de az első rész igen, és szerintem abból nagyon sok mindent megismerhettek az érdeklődők. Ráadásul folyamatosan megyünk önkormányzati érdek-képviseleti szervekhez különböző konferenciákra, a TÖOSZ összes megyei rendezvényén részt vettem én és helyettes államtitkáraim, úgyhogy minden alkalmat megragadunk arra, hogy elmondjuk, hogy milyen rendszerről gondolkodik a kormány. Nagyon sok építő jellegű hozzászólást, észrevételt, véleményt kapunk, ami engem arról győz meg, hogy akit közvetlenül érint - polgármesterek, jegyzők - ez a feladatátszervezés és ezek a célok, azok örülnek ennek, azok együtt akarnak dolgozni velünk, azok értik a rendszer lényegét, és tudják, hogy számukra maga az önkormányzás, a helyi közügyekkel való foglalkozás mennyivel egyszerűbb, átláthatóbb feladattömeget fog jelenteni, szemben azzal a mostani helyzettel, ami például a jegyzők hátán van hátizsák 1400 feladat- és hatáskörrel. Nincs az a jegyző, aki napi rutinnal tudná végezni ezeket a feladat- és hatásköröket. Nem jó a rendszer, átláthatatlan, ezért kell az államigazgatási feladatokat az államigazgatás szervezetrendszerébe beszervezni.
És igen, Ferenczi Gábor jobbikos képviselő azt mondta, hogy ő fájlalja azt, hogy a vidéki állampolgárok másodrendű állampolgárnak érezhetik magukat, vagy egyesek másodrendű állampolgárnak érzik magukat. Hát azon vagyunk, dolgozzunk rajta közösen, hogy ne legyenek azok! Ez a felvázolt rendszer, ez a közigazgatási rendszer-átalakítás, amelyről most önökkel beszélgetünk, vitatkozunk, és majd a részletes vitában még a részleteiben is átbeszélünk, éppen arról szól, hogy ne legyen egyetlen vidéki állampolgár se másodrendű állampolgár, legalábbis az ügyintézés szempontjából biztos, hogy nem.
Köszönöm az észrevételeiket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
(19.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés