FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem szándékozom több kétpercest nyomni, csak szeretném tisztázni, hogy szerintem itt egy félreértés van a Jobbik és a Fidesz között. Elmondtam a felszólalásom során is többször, hogy ezt az előttünk fekvő határozati javaslatot a Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatja. Tisztelet Menczer Erzsébet képviselő asszonynak azért, hogy ezt a határozati javaslatot a Ház elé terjesztette.
Viszont úgy gondolom, hogy akkor szolgáljuk mi, országgyűlési képviselők, a Magyar Országgyűlés az áldozatok emlékét, hogy ha mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ne csak a szavak szintjén, hanem a tettek mezejére lépve is megpróbáljunk mindent eszközölni annak érdekében, hogy helyreálljon ezeknek az embereknek, illetve utódaiknak, családjaiknak az igazságérzete. Erre szerettem volna felhívni a figyelmet a normál felszólalásomban, mindamellett, hogy emléket is állítsunk a mai napon, ennek a vitának a során is, a kommunista rezsim elszenvedőinek.
De el kell mondanunk a kritikáinkat, hiszen önök is tudják, Magyarországon egyszer már elsikkasztották a rendszerváltást. Magyarországon az elmúlt kommunista diktatúra haszonélvezői átmenthették magukat, mind a mai napig itt ülhetnek akár a Magyar Országgyűlés padsoraiban is, bár most nincsen itt az MSZP-ből, mindössze néhány képviselő, és nyilván nem is szólnak hozzá, nyilván okkal, ehhez a vitához. De míg a kommunizmussal nem számoltunk le, addig, azt gondolom, hogy nem kezdhetünk tiszta lappal egy szebb jövőt; addig nem tud Magyarország tiszta lappal elindulni a feltámadás felé.
Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés