KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy az utóbbi két, a Jobbik-frakcióban helyet foglaló képviselő valami egészen más irányba viszi el ezt a napirendi pontot, illetve ennek a vitáját. (Egy hang a Fidesz padsoraiból: Így van!) Kérném, hogy tegyék meg, hogy elolvassák az előterjesztés címét.

Egy emléknap beiktatásáról szól ez a bizonyos javaslat. A korábbi felszólalók egyébként, mondhatom, hogy nagyjából pártállásra való tekintet nélkül ezt az ügyet tekintették. Tulajdonképpen több irányból, de nagyjából egyfelé haladtak ezek a bizonyos felszólalások, azt kiemelvén, hogy igenis indokolt, hogy egy ilyen emléknapot beiktassunk az emléknapjaink sorába.

Indokolt és elolvashatják az előterjesztésben, hogy miért is indokolt ez. Az elhurcolt százezrek, a családjaik miatt, és azok miatt, akik néhány ezren a túlélői voltak például a kényszermunkatáboroknak. Én tehát illő tisztelettel arra szeretném az önök figyelmét is ráirányítani, hogy nekünk mindannyiunknak kötelességünk van, úgy is mondhatnám, hogy adósságunk van, amely adósságunkat el kell kezdenünk közösen törleszteni.

A határozati javaslatban a 2. pont (4) bekezdése egyfajta felkérést fogalmaz meg önkormányzatok, képviselők, magánszemélyek irányába. Úgy gondolom, hogy ez a kérés így indokolt, hogy a határozati javaslatban kérésként fogalmazódjon meg és jelenjen meg, de nekünk mindannyiunknak kötelességünk, hogy ennek szellemében cselekedjünk. Kérném tehát önöket, hogy az előterjesztés méltóságához illő módon legyenek kedvesek a felszólalásaikat megtenni, és ne az aktuálpolitikai, pártpolitikai csatározásokba süllyeszteni ezt a nemes kezdeményezést.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti és az LMP-s padsorokban.)

Forrás: parlament.hu