DR. BAJA FERENC (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Ehhez a részhez is beadtam több módosító javaslatot a Magyar Szocialista Párt nevében. Összességében 16 módosító javaslatból, amelyek szakmai módosító javaslatok voltak, az illetékes parlamenti bizottságok egyetlenegyet sem ítéltek támogathatónak. Ezek valamennyien szakmai javaslatok voltak. A céljuk az volt, hogy az általános vitában kifejtett aggályainkat és a törvényjavaslathoz kötődő bizalmatlansági problematikákat kezeljék. Szomorúan látom, hogy a kormányoldal egyiket sem tudta támogatni. Ez egyébként felveti azt a problémát, hogy ez a javaslat újra és ilyen értelemben a módosító javaslatokkal együtt is, hiszen azok elutasításra kerülnek - hozzáteszem, nemcsak az általam benyújtott 16 módosító, hanem a Schiffer képviselőtársam által benyújtott, szintén szakmai alapú javaslatok is elutasításra kerültek -, nem segítik azt a lehetőséget, hogy egy ilyen fontos törvényben, amely a közadatok újrahasznosításáról szól, és ilyen értelemben több más törvénnyel kell hogy harmóniát jelentsen, szóval nem segítik azt, hogy bizalmi alapon álljon hozzá az ellenzék ehhez a javaslathoz.

Világosan látszik, hogy a szakmai ellenvélemények nem kerültek meghallgatásra, ennek tekintetében pedig azt kell mondanom, csak ahhoz tudunk fordulni, hogy az adatvédelmi ombudsman figyelmét is felhívjuk majd arra, hogy ez a törvény ebben a formájában nem osztja aggálymentesen a társadalom többségének a véleményét, nagyon jelentős kockázatokat rejt így magában az újrahasznosítás. Az újrahasznosítási folyamathoz kötődő, az általam javasolt módosító indítványok garanciákat adtak volna arra, hogy ne lehessen visszaélni ezekkel a közadatokkal.

Ilyen körülmények között azt tudom mondani, hogy a javaslatainkat - mivel remény arra, hogy azokat a Ház elfogadja, nincs - ugyan fenntartjuk, de lényegében a parlament és államtitkár úr idejét ezzel nem zavarnám. A közvélemény előtt el fogjuk mondani ezeket az aggályokat. Más módot nem találunk, itt a parlamentben meghallgatásra nem találtunk, de a társadalmi nagy nyilvánosság előtt az alternatív javaslatainkat fenntartjuk.

Elnök úr, köszönöm megtisztelő figyelmét és államtitkár úrnak azt az igényét, hogy módosító javaslatot adjunk be. Tudomásul vettük, hogy a módosító javaslatokat a többség nem hallgatta meg, mást nem tudunk tenni, mint hogy a társadalomhoz fogunk fordulni. Elnök úr, érintettek, köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu