DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő képviselői önálló javaslat tulajdonképpen tízsoros módosítása a polgári törvénykönyvnek, illetőleg a polgári perrendtartásnak. Nem tűnik nagy jelentőségűnek, de ha belegondolunk, hogy a kötelmi jogi résznek a vonatkozó szabályaira egy jelentős módosítást ad, akkor azt gondolom, hogy érdemes figyelmet szentelni rá.
(19.30)
Ráadásul az anyagi jogon kívül az eljárásjogi résztörvényt is módosítja a 2. §-ban a javaslat.
A képviselőtársaim és talán a Ház munkáját figyelemmel kísérők is tudják, hogy az a része a polgári törvénykönyvnek, amely a felek közötti szerződéses jogviszonyokat rendezi, fontos része a jogrendszerünknek. Vannak olyan államok, ahol ezek a szerződések akár egy szóbeli megegyezés alapján is, kézbe csapás után is egész biztosan úgy teljesülnek, ahogy azok szóban megköttettek. Természetesen az írásbeliség fontos dolog, hiszen ez alapján lehet aztán később akár bíróság előtt vagy az idő múltával, az emlékezet kihagyása miatt pontosítani és utánamenni, hogy mi is volt a felek eredeti szándéka.
Magyarországon azt az időszakot éljük, amikor tudjuk jól, hogy a megkötött szerződéseket is a felek adott esetben megpróbálják másképp értelmezni, és elég jelentős mennyiségű bírósági ügy van a szerződések értelmezése, illetőleg érvénytelenítése vagy más módon történő jogérvényesítése ügyében a bíróság előtt. Biztos vagyok benne, hogy a módosítás lehetőséget nyit meg, amely jelen pillanatban ugyan megvan a Ptk.-ban is, de több lépcsőben és több eljárásban lehet csak a bíróság előtt érvényesíteni. Ez egy egyszerűsítése a kötelmi jogon belül az ilyen jellegű ügyeknek, hiszen a fél azzal, hogy kéri a bíróságot, hogy mondja ki egy adott kontraktusról annak érvénytelenségét, vagy ehhez kapcsolódó kérése van, a mai döntésben egyben ez a szerződés hatását, a szerződéssel létrejött eredmény hatását is megsemmisíti, és ahogy Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam mondta, gyakorlatilag az eredeti állapot helyreállítását is eredményezi.
Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársamnak mondom, hogy ez továbbra is lehetőségként él, tehát a törvényjavaslat nem teszi ezt kötelezővé, hanem egyszerűsíti a felek ilyen jellegű kérését, egyszerűbbé teszi és bővíti a bíróság előtt eljáró feleknek a lehetőségét.
Steiner Pál képviselőtársamnak mondom, hogy az új Ptk. elfogadása azért még odébb van, egyrészt a parlamenti tárgyalása sem kezdődött el, az sem lesz egy teljesen új kódexnél rövid időszak, akár többhetes, hónapokig tartó folyamat lesz, és ahogy az önök kormánya idején, 2009-ben történt, a hatálybalépéshez is megfelelő időpont kell, az önök kormánya által benyújtott új Ptk.-nál egyéves időszakot tettek be. Magyarán szólva, ha az új Ptk.-ra várunk, akkor még legalább másfél év ilyen jellegű lehetőséget zárunk ki a peres felek között.
Handó Tünde ellenzi a javaslatot, ez így igaz, az a Handó Tünde, akit egyébként meg az MSZP ellenzett, hogy az Országos Bírósági Hivatal vezetője legyen. Azt gondolom, hogy a javaslat mindenképp megéri ezt a vitát, a Fidesz-frakció nevében pedig támogatjuk az elfogadását, hiszen - mint említettem - a bírósági eljárásban, az ilyen jellegű ügyekben a felek lehetőségét kinyitja, ugyanakkor pedig egyszerűsíti az ilyen jellegű eljárásokat.
Köszönöm képviselőtársaim megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés