GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Egy idézetet szeretnék fölolvasni egy múlt heti hetilapból. "A főnököt előző nap telefonon rendelték föl Pestre földügyi egyeztetésre. Másnap kérte az összes terület pályázati anyagát helyrajzi szám szerint. Aztán egy órán át pakolgatta az íróasztalán, behívott bennünket, és azt mondta: - Ezeket újra kell értékelni, az új nyertesek pedig ezek meg ezek lesznek. Állami hivatalnok forrásunk főnöke ezután hozzátette: - Ha csak egy szó is kimegy erről, repülünk mindannyian. A kolléga megszólalt: - De hát ezekről a nyertesekről mindenki tudja, hogy igazából egy család, meg hogy kinek a kije, és 500 hektárnál is többet visznek el. Mit mondunk a kicsiknek, akiknek már ígértünk területeket? Mire a főnök: - Akarsz holnap fizetést? Akkor ne kérdezz ilyeneket! Csináljátok az adminisztrációt, 30 szubjektív pontnyi játék minden pályázatnál megvan, használjuk ki, ez az utasítás. - Ki kért ilyet, főnök? - Ő. Meg ne kérdezd, ha jót akarsz."
Ezek után ma reggel megjelenik egy közlemény a minisztériumtól, aminek az a címe: "A kutya ugat, a karaván halad." Arra lennék kíváncsi, miniszter úr, hogy kit ért a minisztérium vezetése - mert nyilván a vezetés egyetértésével adnak ki ilyen közleményeket - "kutyák" alatt. Talán a kajászói gazdákat, akik mertek reklamálni? Talán Ángyán államtitkár urat, az ellenzéki képviselőket, vagy kiket értenek kutyák alatt? Ugyanis a XXI. században nem engedheti meg magának egyetlenegy minisztérium sem, hogy lekutyázzon bárkit, aki bármilyen problémát egy demokráciában fölvet.
Erre szeretnék választ kérni, miniszter úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés