ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Először a támogatott indítványokról döntünk, a külön szavazásra kért javaslatok kivételével. Ezek elfogadása kizárja a 11. pontban szereplő indítványt. Kérdezem önöket, elfogadják-e a támogatott javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 293 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 44 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most a külön szavazásra kért javaslatokról és azok esetleges alternatíváiról határozunk.

A 19. pontban Ipkovich György és Tóth Csaba a 7. §-ban a törvény 17/B. § nyitó szövegrészének módosítását kezdeményezi azzal, hogy az országos szolgáltató minden megyeszékhelyen működtessen ügyfélszolgálatot. Az előterjesztő támogatja, de az MSZP kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 334 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

A 21. pontban Simon Gábor és mások a 7. §-ban a törvény 17/B. § (2) bekezdés c) pontjának módosítását kezdeményezik a személyes ügyfélfogadási időpont biztosításának kötelezettségével. Az előterjesztő támogatja, de az MSZP kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 336 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elfogadta.

A 25., 27. és 34. pontokban Ertsey Katalin a békéltetőtestületekkel kapcsolatos egyes szabályok elhagyását, illetve módosítását kezdeményezi. A javaslatsor elfogadása kizárja a 27/1. pontban szereplő támogatott javaslatot. A javaslatsorról az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 22 igen szavazattal, 277 nem ellenében, 40 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.

Most a 27/1. pontban Zsigó Róbert és Mágori Józsefné indítványáról döntünk. Az előterjesztő támogatja, de az LMP kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 297 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 41 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Bizottsági állásfoglalásra és frakciókérésre még további javaslatokról is döntenünk kell.

A 4. pontban Simon Gábor és mások az 1. § (2) bekezdésében a törvény 2. § h) pontjában a közszolgáltatás fogalmát módosítják. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 64 igen szavazattal, 231 nem ellenében, 43 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.

A kiegészítő ajánlás 6/1. pontjában Herman István Ervin a törvényjavaslat új paragrafusokkal történő kiegészítését javasolja. Ebben a fogyasztóvédelmi törvényben az áru biztonságossági ellenőrzésére vonatkozó részletszabályokat terjeszt elő. A fogyasztóvédelmi bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 56 igen szavazattal, 280 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.

Az ajánlás 10. pontjában Simon Gábor és mások az 5. §-ban a törvény 17. § (5) bekezdését az oktatás-képzés fedezetére vonatkozó szabállyal egészítik ki. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 58 igen szavazattal, 234 nem ellenében, 44 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.

Az ajánlás 12. pontjában Gaudi-Nagy Tamás és mások a törvényjavaslat 6. §-ában a törvény 17/A. § (2) bekezdésében a panaszközlés szabályait módosítják. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, a fogyasztóvédelmi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 51 igen szavazattal, 283 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.

Az ajánlás 24. pontjában Ertsey Katalin a törvényjavaslatot új paragrafussal javasolja kiegészíteni. Ebben a panaszkezelési szabályzat készítésének kötelezettségéről rendelkezik. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 103 igen szavazattal, 228 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.

Az ajánlás 44. pontjában Ertsey Katalin a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a békéltetőtestület új feladatával. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 59 igen szavazattal, 233 nem ellenében, 42 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.

Az 57. pontban Simon Gábor és mások a 32. §-ban a törvény 49. § (2) bekezdésének kiegészítésével az elsőfokú határozat végrehajthatóvá nyilvánításának új lehetőségét terjesztik elő. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 64 igen szavazattal, 230 nem ellenében, 41 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.

Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. A zárószavazásra későbbi ülésünkön kerül sor.

(18.10)

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/6352. számon, az egységes javaslatot pedig T/6352/24. számon kapták kézhez a képviselők. Az egységes javaslathoz benyújtott módosító javaslatokról az alkotmányügyi bizottság elkészítette ajánlását, amely T/6352/26. számon elérhető.

Kezdeményezem, hogy a záróvitát egy szakaszban folytassa le az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

Felhívom figyelmüket, hogy a záróvitában a képviselőcsoportok számára 5-5 perc, a független képviselők számára összesen 3 perc áll rendelkezésre.

Megnyitom a záróvitát az ajánlás 1., 2. és 3. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. A záróvitát lezárom.

Megkérdezem V. Németh Zsolt államtitkár urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Államtitkár úr nem kíván válaszolni a vitában elhangzottakra.

Tisztelt Országgyűlés! Most a módosító javaslatokról határozunk. Ezek mindegyikét az előterjesztő nyújtotta be. Ezért ezekről együtt határozunk.

Kérdezem önöket, elfogadják-e az ajánlás 1., 2. és 3. pontjaiban szereplő támogatott javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 241 igen szavazattal, 83 nem ellenében, 12 tartózkodás mellett a támogatott módosító javaslatokat elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Megkérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/6352. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 320 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 13 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény és egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/6589. számon, az egységes javaslatot pedig T/6589/18. számon kapták kézhez a képviselők. Az egységes javaslathoz benyújtott módosító javaslatokról az alkotmányügyi bizottság elkészítette ajánlását, amely T/6589/20. számon elérhető.

Megnyitom a záróvitát az ajánlás egyetlen pontjára. Kérdezem, kíván-e valaki felszólalni. Megadom a szót Józsa István képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

Forrás: parlament.hu