PROF. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! A válaszát köszönöm és elfogadom, annál is inkább, mert létalapja a magyar nemzetnek, a magyar társadalomnak a nemzedékek összefogása, illetve azoknak a transzfereknek a biztosítása, amelyeket részben ebben az évben indítunk, részben a következő években pártok fölötti ügyként is kezelve szeretnénk megvalósítani, egyszóval értékteremtő, értékpasszázsként. Válaszában ez a program is ezt segíti elő, illetve ezt támogatja.
Még egy megjegyzésem lenne. Sokszor elmondjuk, hogy őszül a világ. Azt is elmondjuk, hogy minél hosszabban élünk, annál hosszabban él egy időben több nemzedék egymás mellett. Tehát amit a címben megfogalmaztam, az is egy komoly probléma, hogy tudniillik a generációk egymás ellen vagy egymással, egymásért tevékenykednek. Azt hiszem, ebben a válaszban is benne van az, amit mindannyian kívánunk, hogy értékteremtő nemzedéki passzázsok jöjjenek létre.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés