SÁRINGER-KENYERES TAMÁS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Az Uzsoki Utcai Kórház sugárterápiás fejlesztése kiemelt projekt, amelyet előzetesen az onkológiai, sugárterápiás magyarországi szakmai szervezetek prioritásként jelöltek meg a következő indokok alapján: a kórházban még jelenleg működő egyik sugárterápiás gyorsító 22 éves, a másik 14 éves, emellett egy 18 éves telekobalt készülék és egy 18 éves röntgenszimulátor áll rendelkezésre, amelyek a rendszeres szervizelés ellenére folyamatosan meghibásodnak, és időközben korszerűtlenné váltak, ezáltal csökkentve a daganatos betegek gyógyulási esélyét.
A fenti készülékeken levő kiegészítők közül több - például a sugárkapu, az úgynevezett elektronikus képleolvasó - időközben annyira elavult, hogy hivatalos értesítést kapott a kórház, hogy várhatóan 2012 decemberétől a teljes körű szervizelésüket a gyártó cég már nem vállalja. Az Uzsoki sugárterápiás kezelések kiesését az Országos Onkológiai Intézet sem tudja teljeskörűen átvállalni, ezáltal a daganatos betegek nagy hányadának gyógyulása nem biztosított. Jelenleg a három besugárzóegységükön naponta 320 beteg kezelését végzik; két készüléken két műszakban, egy készüléken nyújtott műszakban, így is az átlagos várakozási idő a sugárkezelésre nyolc hét.
(15.20)
A fent említett fejlesztés európai uniós támogatásban 1,3 milliárd forintban részesül, illetve ezt kiegészíti 400 millió forinttal a főváros támogatása. Az épület bővítése és átalakítása majdnem szerkezetkész.
A gép-műszer - két darab gyorsító, CT-szimulátor, besugárzástervező program, számítógépes hálózat, a még működőképes gyorsító felújítása sürgős - közbeszerzési kiírást a főváros 2011 októberében visszavonta, kérve új kiírás megírását, figyelembe véve az egyik potenciális pályázó kifogását. De közben a közbeszerzési tanács véleménye is ismertté vált. Ezen vélemény alapján a kórház munkatársai új közbeszerzési kiírást állítottak össze még 2011 novemberében, melyet a főváros beruházási főosztálya rendelkezésére bocsátottak.
Az épületet kivitelező céggel a főváros 2011 novemberében már szerződést bontott, miközben az csődvédelmet kért az illetékes hatóságtól. A beruházás továbbvitele a továbbiakban már a GYEMSZI feladata. Legjobb tudomásom szerint a kórház szakemberei - orvosok, fizikusok - a GYEMSZI illetékeseivel a kapcsolatot felvették, ennek eredményeként a kórház szakemberei a gép-műszer közbeszerzési kiírását... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés