SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Örülök, hogy a szocialisták örülnek annak, hogy az anyaságról, a családról (Zaj. - Az elnök csenget.) kicsit beszélünk, bár kicsit gúnyosan szóltak be ismét (Dr. Józsa István: Nem!) még egy ilyen alkalommal is, sajnálom. (Dr. Józsa István: A személynek szólt!) De egyben ez mutatja az önök nyolc évének azt a működését (Derültség az MSZP soraiban.), mutatja az egész politikájuknak a felfogását, hogy amikor anyaságról beszél egy képviselő, és erre válaszolni szeretne egy államtitkár, utána önök egyből elkezdenek morogni és egyből beszólnak. (Káli Sándor: De csak miattad!) De azt hiszem, a társadalom felismerte, amit önök műveltek, nem véletlen, hogy helyre tették önöket, és remélem, hogy továbbra is ott fogja tartani a társadalom önöket, ahogy viselkednek. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van! - Taps a kormánypárti padsorokból.)

Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon szépen köszönöm a felszólalását, hiszen valóban az anyaságról, az anyák napjáról egy nap az, amikor valóban megemlékezünk mi hivatalosan vagy a családok, miközben a kormányoknak, az Országgyűlésnek, a politikusoknak valóban az a feladatuk, hogy azt a lehetőséget teremtsék meg, azt a segítséget adják meg a családoknak - és ezen belül leginkább az édesanyáknak -, amely egyrészt a családok összetartását eredményezi, másrészt pedig a gyermeknevelés, gyermek, a szülés lehetőségeit.

Éppen ezért én összefoglalóan annyit tudok hozzátenni az ön felvetett gondolatmenetéhez, hogy mik azok a javaslatok, mik azok a területek, amelyeket az elmúlt két évben politikánkkal érintettünk, és nemcsak hogy érintettünk, hanem meg is tettünk pontosan azért, hogy a demográfiai helyzet javuljon, és a demográfiai helyzet az egész országra pozitívan hasson ki, a változások másik irányba mozduljanak el.

Éppen ezért, tisztelt képviselő úr, csak címszavakban szeretném összefoglalni. 2011-től ismét három évre állítottuk vissza a gyest. Szeretnénk azokat a szülőket is elismerni, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak gyermeket vállalni, de örökbe fogadnak gyermekeket: bevezettük az örökbefogadói gyest, ami egy új intézmény, és mindenképpen üzenet a családok felé. 2011-ben több mint 810 ezren tudták igénybe venni a családtámogatási rendszernek azon részét, amely az adókedvezményben nyilvánul meg, és ez az adókedvezmény ennek a 810 ezer igénybevevőnek, a kétgyermekes családoknál több mint 20 százalékos emelést jelentett, míg a... (Dr. Lamperth Mónika: Teljesen mindegy, mit hazudik!) Bocsánat, elnézést, 20 százalékos emelést jelentett, amelynek eredményeképpen ezek a családok a gyermeknevelésre tudnak többet fordítani.

Mindenképpen fontosnak tartom, hogy gyes mellett a kismamák foglalkoztatásával is egy olyan segítséget adunk, hogy az ő foglalkoztatásuk során a cégek járulékkedvezményt kapnak, amely az ő foglalkoztatásukat segíti. Ugyanilyen fontosnak tartom mindenképp, hogy ettől az évtől kezdve mindkét szülő - függetlenül, hogy édesapa, édesanya - igénybe veheti a hét nap pótszabadságot a gyermekszületés esetén, ami mindenképp egy fontos lépés.

Azt hiszem, az is egy üzenet, hogy azokat a családokat támogatjuk szintén erősebben, akik a gyermekvállalás mellett és a gyermekvállalás előtt foglalkoztatásban is részt vettek. Éppen ezért van az, hogy a gyed 2011-ben bruttó 102 900 forintról közel 110 ezer forintra, ebben az évben pedig több mint 130 ezer forintra növekedett és változott.

És ugyanígy, ha még egy dolgot kiemelhetek, az pedig a nők 40 éves nyugdíjaztatásának a lehetősége. A nők 40 éves nyugdíjaztatásának a lehetőségében egyrészt a munkában eltöltött időt vesszük figyelembe, másrészt pedig az anyaságban eltöltött időszakot. Ezzel ebben az időszakban több mint 50 ezren éltek. Itt elismertük azt, hogy az édesanya amellett, hogy dolgozik, amellett pedig a gyermeket kettő, három, akár tíz évig is neveli, az igenis beleszámít a nők 40 éves nyugdíjaztatásának a lehetőségébe.

Éppen ezért, tisztelt Országgyűlés, bár mi csak részfeladatokat tudunk megoldani egyik évről a másikra, ezek az intézkedések elismerik az anyaság, a család fontos szerepét, és ösztönözhetnek a gyermekvállalásra. De nyilván annak az eredményei, annak a sikerei csak hosszú-hosszú évek után valósulhatnak meg, és remélhetőleg ezt később egy újabb rombolás, mint ahogy történt az elmúlt nyolc évben, nem fogja megakadályozni.

Köszönöm szépen a felvetését. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu