Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindig derűre tud fakasztani az, amikor egy kormánypárti képviselő a menthetetlent próbálja mentegetni. Egy egészen szánalmas csomagot tettek le elénk. Kidolgozatlansága és egyáltalán a jelenlegi szintje tekintetében ez értékelhetetlen. (Koszorús László nevet.) Tehát ha középiskolában feladnak egy feladatot, hogy na, akkor találjunk ki valamit, ami jól hangzik Magyarország számára, egy jobb képességű középiskolás ezt le tudta volna tenni.

Beszéljünk egy kicsit a konkrétumokról! Önök azt mondják, hogy ne várjunk el hosszú távú stratégiai víziókat, terveket, ne várjuk el azt, hogy önök tudják, hogy mit akarnak külgazdaság tekintetében, mert ez nem erről szól. Rendben van. Ez itt, ami előttünk fekszik, arról szól, hogy az NGM alá utalunk gyakorlatilag egy olyan szervet, amely normális feltőkésítettségi szinten és a megfelelő szakértelemmel Matolcsy miniszter úr nélkül is kiválóan tudott volna és tudna működni.

Elmondható az, hogy önök nem látják a problémát. A probléma ugyanis az, hogy a magyar gazdaság éves teljesítményének, mint tudjuk, nagyjából 80 százalékát már most is az a fajta kivitel adja, amit önök nominálisan próbálnának felturbózni. Az óriási probléma ezen belül az, hogy ezt jobbára és jellemzően nem a magyar kis- és középvállalkozások adják, hiszen ők nagyjából a tizedét tudják produkálni ennek a volumennek. Tehát elmondható az, hogy multinacionális intézmények és olyan gazdasági szövődmények próbálják ezt a kivitelt produkálni, és aztán majd ebből hasznot húzni, amelyek Magyarország számára még csak multiplikátorhatást sem nagyon fejtenek ki, jobbára egy-két munkahelyet biztosítanak.

Gyönyörű szép arány erre nézve az is, hogy a multinacionális intézmények, amelyeket önök istenítenek, Magyarországon a munkahelyek mintegy 6 százalékát képesek biztosítani, a magyar kis- és középvállalkozások pedig a kétharmadát. Tehát ha már önök egy kétharmados kormány, akkor inkább erre a kétharmadra lenne érdemes koncentrálni.

De önmagában azzal, hogy az NGM alá sorolnak egy szervet mindenféle stratégia, vízió nélkül, mert önök két év alatt bizonyították, hogy közük nincs ehhez a szakághoz, nincs egy normális szakértőjük, aki letett volna az asztalra egy adott esetben háromoldalas tervet arra nézve, hogy az amúgy a Jobbik által ihletett keleti nyitást hogyan kellene kivitelezni, milyen piaci szegmensekbe kellene betörni, milyen hungarikumokat, milyen termékeket kellene a világpiacra dobni. Az önök munkájáról a legbeszédesebb tényadat és számsor az lehet, hogy miközben lengyel termékekkel sikerült három-négyezer szupermarketet elárasztani nyugat-európai országokban, jobbára vannak lengyel termékek polcai, ugyanúgy, ahogy a mi hungarikumainknak is ott kellene lenniük, a legsikeresebb magyar láncolat most azzal kísérletezik, hogy az első négy, azaz négy áruházát valahogy nagy nehezen megnyissa Berlinben, Brüsszelben, más nagyvárosokban, de ehhez sem rendelkezik a megfelelő feltőkésítettséggel, hiszen semmiféle állami stratégia, vízió, marketing vagy pedig terv nem áll az egész folyamat mögött, tehát semmiféle támogatást nem kapnak.

Tehát amikor önök azt vetik papírra, hogy ezt az exportvolument, a kivitelt növelni, ösztönözni kellene, és adott esetben a 2010-es szint dupláját kellene elérni pár éven belül, rövidesen, akkor óriási bakot lőnek, hiszen azt hiszik, hogy ettől önmagában Magyarország gazdasági teljesítménye vagy az itt lévő átlagemberek élete bármilyen szintű javulást, fejlődést érhet el, miközben számunkra az lenne üdvözítő, hogyha azon magyar kis- és középvállalkozások élveznének, élvezhetnének támogatást, amelyek képesek hozzáadott értéket teremteni bizonyos iparágakban és bizonyos ágazatokban, amelyek képesek óriási munkaerő-felszívó hatást gyakorolni.

Nekünk nem az a jó, hogyha cementgyárak, rákkeltő gumigyárak, Hankook és egyebek jönnek ide tömegesen, és ezek töltik meg a magyar piacot, aztán majd beszállítóik lehetünk. Nem ez Magyarország jövője. Európa éléskamrája egy egészen más úton kellett volna hogy elinduljon. Lehet mosolyogni, de szánalmas az a teljesítmény, amit két év alatt ezen a téren nyújtottak, hiszen látható az is, hogy önök vetik papírra az indokolások során, hogy nagy hangsúlyt helyeznének a Magyarországon letelepedett külföldi érdekeltségű vállalatok részére történő magyar beszállítások növelésére. Miről beszélünk? Tesco-szindrómát akarnak Magyarországon? Azt akarják, hogy idejönnek a jól tejelő multik, és majd méltóztatnak átvenni a magyar kis- és középvállalkozók produktumait, és méltóztatnak majd valami minimális aprópénzt idecsorgatni nekünk? Ez lenne Magyarország gazdasági kifutása? Ez lenne az exportteljesítmény növelésének az útja? Egészen elképesztő, hogy mindenféle stratégiát, mindenféle ötletcsokrot nélkülözve ennyi telik jelen pillanatban a kormánytól.

Érdekes az is, hogy a keleti nyitás emlegetésével, tehát Kína, India, Oroszország emlegetése mellett megjelenik a Kárpát-medencei gazdasági övezet elképzelése is. Nagyon jó, tökéletesen egyetértek vele, jelenjen meg, de nemhogy kidolgozottságot nélkülöz, ami itt van, még annyira sincs kidolgozva, mint az önök kereskedőházról és exportakadémiáról szóló elmélete, ami szintén már a közbeszédben egyébként megjelent a korábbiakban, hogy a kereskedőházuk által kívánnák például idegen nyelvű ismeretek hiányát pótolni adott esetben olyan vállalkozók vagy vállalkozások esetében, amelyeknél ez hiányt szenved. Nem látják a probléma alapját. (Koszorús László: Javaslatot!) Nem az idegen nyelv hiánya az, ami miatt nem tudnak a pályázatokon győzni ezek a cégek és társaságok, hanem amiatt nem tudnak, mert egy olyan, teljesen egészségtelen gazdasági szerkezet alakult ki, amelynek értelmében kivitel tekintetében 80 százalékban a Nyugattól függünk, energiahordozók és más stratégiai cikkek tekintetében pedig 80 százalékban a Kelettől.

Itt egy egészen másfajta gazdaságépítési stratégiára lenne szükség, ami jobbára a kis- és középvállalkozókat támogatja, és egyértelműen Kárpát-medencei gazdasági övezetben gondolkodik, de nem feltétlen csak a szak- és felnőttképzés támogatásában, ahogy azt önök gondolták, vagy nem csak úgy, hogy az agrárium területén együttműködnek a szomszédos országokkal, hanem teljes mértékben egységes egészként kezelve a Kárpát-medencét, amitől egyébként ez a kormányzat is ódzkodik sajnálatos módon. Általában rituálék tekintetében és retorikailag megláttatja annak a lehetőségét, hogy ez így van (Koszorús László egy papírt mutat: Javaslatot!), de amikor arról lenne szó, hogy milyen területeken kellene együttműködni adott esetben a szomszéd országokkal, és milyen irányban kellene elindulni - ne lengesse, nyomjon egy kétpercest, és hagyja már abba, mert szánalmas, amit csinál; köszönöm -, akkor elmondható az, hogy nagyon rossz úton járnak, hiszen nem a kutatás-fejlesztésbe, nem a hozzáadott értéket biztosító ágazatokba teszik a tőkét, hanem egyértelműen olyan pótcselekvéseket folytatnak, amelyek egyébként határ menti infrastruktúrával és felnőttképzéssel sem helyettesíthetik az alapcélt, az alapelképzeléseket.

Még egyszer mondom, ezen az sem változtat, hogy az NGM alá besorolnak adott esetben egy szervezetet. Ezen az sem változtat, hogy exportakadémia létrehozásával szak- és továbbképzést nyújtanának azoknak a kis- és középvállalkozásoknak, amelyek egyébként képtelenek a rendszer hibájából, az Európai Unió rendszerének hibájából pályázatokat megnyerni, tisztességes projektekben elérni azt, hogy ne csak beszállítók és ne csak a lánc utolsó tagjai lehessenek, hanem valóban hozzáadott értéket elérve, tisztességesen profitálhassanak önmaguk és Magyarország számára is. Amíg ezt nem tudják belátni, és amíg ennyi telik önöktől, addig nem áll módunkban támogatni ezt az előterjesztést sem.

Az pedig egyenesen ijesztő, hogy a késői órától függetlenül ilyen érdektelenség mellett és ekkora ötlettelenség mentén folyik ez a, nem is mondom, hogy vita, hiszen az önök részéről eddig épeszű hozzászólás és normális gondolat nem hangzott el, nemhogy ötlet vagy elképzelés a jövőre nézve.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu