Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Örülök, hogy sikerült legalább valami vita jellegűre ingerelnem a kormánypárti képviselőtársaimat is. A helyzet az, hogy én úgy érzem, egy kicsit túldicsértem ezt a dokumentumot (Derültség a Jobbik padsoraiban.), ami előttünk feküdt, csak nem akartam a Házhoz méltatlan kifejezéseket használni.
Ugyanakkor elmondható az, hogy nemcsak azért nem kívánok módosító indítványt benyújtani ehhez az előterjesztéshez, mert ezeket általában és jobbára önök lesöprik, hanem azért sem, mert ahhoz, hogy 75 százalékhoz képest egy szavazat különbséggel ki és hogyan kap meg egy hasonló szervet, ehhez milyen módosítót kíván a képviselőtársam beadni? Legyen az 76 vagy 77,5 százalék? Ne nevettessük már ki egymást, magunkat a tekintetben, hogy nem lehet módosítgatni azt, ami menthetetlen!
De akkor beszéljünk arról, hogy milyen lehetne az a koncepció, amiről önök beszélnek, de önökön kívül senki nem tud erről. Példának okáért, ha az export tekintetében a tervezet szerint, mondjuk, 30 milliárd euró fölé növelnék a külföldön befektetett magyar tőke nagyságát, támogatnák a magyar kis- és középvállalkozásokat, nyilvánvaló lenne, hogy ezek a kis- és középvállalkozások adott esetben munkahelyeket tudnának létrehozni. Akkor miért van az, hogy a tavalyi év tekintetében elmondható, hogy az újonnan létrejött munkahelyek 80 százaléka közmunkában jött létre, és mindössze 20 százalék az, amit a teljes versenyszféra produkálni tudott? Elmondható az, ahogy Volner János képviselőtársam a héten megosztotta a szélesebb közvéleménnyel is, hogy bizony két év alatt nem sikerült a munkahelyteremtésben egy olyan lényegi előrelépést elérni - én nem az egymilliót hiányolom, mert tudom, hogy ez egy irreális elvárás lenne, adott esetben egy évtizeden belül is egy nagyon nehéz feladat -, de legalább egy drámai, egy komolyan mérhető előrelépést miért nem láthattunk e tekintetben is.
Ha létezik ez a stratégia, akár az exportra építő kis- és középvállalkozások tekintetében is, akkor a gazdasági mutatószámok ezt miért nem támasztják alá egyáltalán? Lehet itt gazdasági világválságra hivatkozni, de az a helyzet, hogy a statisztikák sajnálatos módon nekünk adnak igazat. Nagyon várom, hogy ezt valaki megcáfolja, de ezen a napon eddig ez nem történt meg.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés