DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! A nők foglalkoztatásával kapcsolatos kérdések az elmúlt néhány hétben számos esetben kerültek a magyar parlament, az Országgyűlés elé hol kormánypárti, hol ellenzéki oldalról. Ez is egyértelműen bizonyítja, hogy ez egy rendkívül fontos kérdés, hiszen tudjuk, látjuk és érzékeljük, hogy a foglalkoztatás tekintetében az uniós tagállamok rangsorában bizony nagyon hátul vagyunk, és erre a területre rendkívüli módon kellene - és kell is - koncentrálnunk. Az a fajta családmodell, amiben a kormány három évre visszaemelte a gyes lehetőségét, és alapvetően szeretnénk, hogy az édesanyák, ha a lehetőségük engedi, minél több időt töltsenek a gyermekkel, egy ideális modell, de a jelenlegi helyzetben, egy ilyen világválság közepette bizony azzal is számolnunk kell, hogy ahol a férfi nem tudja megteremteni a családi szükségletek teljes egészét, ott a párjának, a nőnek is be kell segítenie, nekünk pedig az a feladatunk, hogy az a család, amely úgy dönt, hogy az édesanya szeretne visszamenni a munkaerőpiacra, neki esélye, lehetősége és alkalmas legyen erre.

Engedje meg, hogy a mondandóm érzékeltetetésére néhány számadatot elmondjak. A 20-64 év közötti nők foglalkoztatási rátája Magyarországon 50,6 százalék, az Európai Unióban pedig 58,4 százalék. Óriási különbség van a két adat között. Érdekes és először számomra is meglepő adat volt az, hogy Magyarországon a 40 és 55 év közötti nők foglalkoztatási rátája jobb, mint az uniós átlag. Magyarul, itt sem az a probléma, hogy általában van baj a nők foglalkoztatásával, hanem a 25 és 45 év közöttiek, tehát a derékhad azok, akiknél a családalapítás lehetősége adva van. A probléma az, ha mégis úgy dönt, hogy szeretne visszakerülni a munkaerőpiacra, akkor nagyon komoly nehézségekkel küzd.

Melyek ezek a nehézségek, hol vagyunk elmaradva leginkább? Egyrészt a rugalmas foglalkoztatásban, másrészt a részmunkaidős foglalkoztatásban. Ezért van az, hogy az új munka törvénykönyve úgy általában a rugalmas foglalkoztatás lehetőségét szélesíti július 1-jétől. A részmunkaidős foglalkoztatással alapvetően az a bajunk, hogy Magyarországon ma kétszer négy órában foglalkoztatni sokkal többe kerül, mint egyszer nyolc órában. Ennek a hátterében számos ok rejlik, ez általánosságban is igaz, de különösen igaz a nők esetében. Ennek érdekében már a tavalyi esztendőben hoztunk egy olyan törvénymódosítást, amely arról szól, hogy azon édesanya esetében, aki szeretne visszakerülni a régi munkahelyére és annak az esetében, aki helyettesítette addig, tehát mindkét fél esetében a 27 százalék helyett 20 százalék szociális hozzájárulási adót kell fizetni; tehát 7 százalékkal csökkentettük a járulék mértékét, azonban be kell valljam, meg kell mondjam őszintén, hogy ez érdemi áttörést nem hozott. Segített a munkaerőpiacon, de azt az érdemi áttörést, amit mi ebben az ügyben szeretnénk elérni, nem hozta.

Annál inkább sikeres a Start Bónusz kártya, ami 2012. január 1-jétől él, és ami arról szól, hogy ha a munkáltató a legalább három hónapja regisztrált álláskeresőt vagy gyesről, gyedről visszatérő édesanyát hajlandó foglalkoztatni, akkor egy évig járulékmentességet, szociális hozzájárulási adómentességet kap. No, ez már sokkal jobban érzékelteti azt, amit a következő időszakban szeretnénk elérni, és jelentem, elég szépen fogy a kártya. Úgy gondolom tehát, hogy ebben majd valódi áttörést sikerül elérni.

Aztán az is nagyon nagy gond, hogy nincs hová elhelyezni a gyermeket, ezért bölcsődei programot indított a magyar kormány, aztán nemrégiben jelentettünk be az új Széchenyi-terv keretében a családi napközik támogatására egy pályázatot. Most is nyitva van a pályázat, remélem, hogy nagyon sokan fognak rá pályázni, és sikeres lesz. Itt is több száz, adott esetben akár ezer gyerek elhelyezéséről is gondoskodunk. Ahogy ön is említette, Szalai Piroska megkezdte miniszteri biztosként a munkáját. A Nemzetgazdasági Minisztérium részéről természetesen mindenben segítjük és támogatjuk őt, és szeretném felhívni a figyelmet, hogy noifoglalkoztatas@ngm.gov.hu e-mail-címre várunk minden olyan javaslatot, véleményt, észrevételt, amely ebben az ügyben segítheti a munkánkat.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu