DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én nagyon örülök, hogy Zsiga képviselő úr, aki az alkotmányügyi bizottság ülésén kevéssé szokta hallatni a hangját, itt bizonyos indíttatásból rögtön a kisajátítási törvénybe csapott bele.
Én azt hiszem, hogy nem a törvény indokolásával van itt probléma, mert amit elmondtak, hogy milyen célok vezérlik önöket, azok valóban helyénvalók, és nem is akarom fölemlegetni azt a 47 ezer forintot, amiből ön vagy meg tud élni, vagy nem. De hogy ezeket a célokat tudja-e ez az előterjesztés végül is hozni vagy nem... Arra azért kíváncsi lennék, hogy egy képviselői indítvány tud-e hatástanulmányt, természetesen nem, de mondjuk, meg tudja-e kérni a kormányzatot arra, hogy erre vonatkozóan bizonyos tapasztalati dolgokat állítson össze. Vagy felteszem a kérdést, hogy miért nem a kormány az előterjesztője egy ilyen törvénynek, ami kisajátítás, tehát a közjogi rendnek egy nagyon-nagyon fontos eleme, mert a kormány csak véleményt mondott.
Tehát azért azzal együtt, hogy a célokkal egyet lehet érteni, én ezt a fölállást nem értem, és akkor nyomtam gombot, amikor Rétvári államtitkár úr csak úgy per tangentem támogatásáról biztosította a kormány részéről ezt az előterjesztést; hogy milyen hatástanulmány készült, hogy tényleg jobb lesz ez ettől, mint ahogy gondolják.
Köszönöm.
(15.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés