DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Néhány nappal ezelőtt halt meg Orosz István esszéista, az első szamizdat nyomdásza. Egy mindannyiunk számára szerencsésebb csillagállás alatt Orosz Istvánt ma "magyar Havelként" emlegetnénk. Nem volt hajlandó megalkuvásra a '80-as években, és nem kereste az utódpárt kegyeit a '90-es években sem.
Orosz István igen hamar szembesült a családi tradíciókba oltott protestáns etika és a szociáldemokrata munkásszolidaritás, valamint a létező szocializmus hitvány, képmutató és zsarnoki valósága között tátongó szakadékkal. A '80-as évek legelején kivonult a fővárosból és kivonult a rendszerből is. Egy dunabogdányi parasztházban feleségével lesznek a Kisúgó és a Beszélő első nyomdászai.
Amikor fokozódott a hatósági vegzatúra a puha diktatúrában, úgy döntött 1988 májusában, Kádár bukásának hetében, hogy családjával együtt kivándorol Angliába. A rendszerváltás történéseihez távolról, a BBC hullámain és hazaküldött írásain keresztül kapcsolódott be. Első könyvét, A Westminster-modellt '93 decemberében a Katalizátor Iroda mutatta be a másodvirágzását élő, zsúfolásig telt egyetemi színpadon.
Csalódottan figyeli, miként szippantja be egykori harcostársait a gyanakvás kultúrája. Orosz a '90-es évek Magyarországán sem lelt szellemi otthonra.
A Kádár-rendszer felmérhetetlen rombolást vitt végbe a magánéletnek éppen azokban a civil szféráiban, amelyek nélkülözhetetlenek a társadalmi tőke felhalmozásában és működtetésében - írta a '90-es évek végén a hazai állapotokról Orosz István. A hálózat a bizalmi hálókat roncsolta.
A Sose halunk meg című film kapcsán '94-ben ezt írta: "A rendszer fönntartóinak elemi érdekük volt, hogy megpróbálják elhitetni az országgal, mindenért, ami történik, mindenkit felelősség terhel. Nem csak a kormányt, nem csak a kormányzó párt vezetőit - mindenkit. Hogy mindenki sáros, és hogy ez jó, ezt élvezni lehet, s hogy az ország ezt élvezi is." A Kádár-rendszer a túlélés szabadságát kínálta fel. Orosz István nem kért ebből a túlélésből, és nem kért ebből a szabadságból, hiszen létezik, létezett más választás, az együtt nem működés kényszere.
Orosz István a '90-es években ugyanilyen értetlenséggel szemlélte a rendszerváltás utáni magyar politikai élet szélsőséges és irracionális polarizálódását. Azt mondta: "A vádak szerkezetileg tökéletesen fedik egymást, és épp ezért a legnagyobb a kölcsönös elképedés és felháborodás: a másikkal egyszerűen már nem lehet értelmes emberi szót váltani."
"Nem változott meg a politikacsinálás stílusa, továbbra is a zárt ajtók mögött kötött, többnyire katasztrofálisan rossz, pragmatista alkuk határozzák meg az ügyek menetét. Nincs nyílt, következetes, megbízható elvi politizálás. Nincs független közvélemény, a civil társadalom gyenge, képtelen megfelelő erővel hallatni szavát." Magyarországon pillanatnyilag politikai garanciája csak annak van, amit külső politikai erők kényszerítenek rá az országra - vonta meg a szomorú mérleget Orosz István.
Orosz István egy figyelmeztetést hagyott ránk. Két út áll a magyar társadalom előtt: a végletesen elharapódzott korrupció, a maffia, a "kéz kezet mos", a közbeszéd trágárságba fulladó hangneme, vagy a nyugati típusú civil társadalom megbízható törvényeken alapuló tisztességes hangvétele. A kettő közötti különbséget nem lehet elmosni, és középút sincs. Arra tanított bennünket: a politika lehet személyes élmény, és nem lehet megélhetési kérdés. S igenis, lehet más a politika, lehetséges a politika rehabilitációja.
Nyugodjék békében! (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés