DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én nagyon remélem, hogy Babák képviselő úr lehiggad, és felhagy ezzel a méltatlan viselkedéssel. Próbálom megvilágítani, hogy Vágó képviselőtársam mire utalt az imént, amikor a költségvetési bizottság jegybanki témáiról, az elmúlt kétéves jegybanki témáiról beszélt.
Arról van szó, tisztelt fideszes képviselőtársaim, hogy önök a monetáris politika kapcsán 2010 tavaszától kezdve foglalkoztak itt logóval, foglalkoztak a jegybankelnök fizetésével. A nagyközönség egyet látott, azt, hogy önök mindenáron Simor Andrást ki akarják piszkálni a helyéről. Ellenben egy dolgot nem lehetett látni, hogy akár Babák úrnak, akár másnak lenne konstruktív ötlete arra, hogy miként lehet úgy biztosítani a monetáris politika átláthatóságát, elszámoltathatóságát, hogy ez ne jelentse egyébként a jegybank gyarmatosítását. No, itt lett volna szükség nagy hangra, és itt lett volna szükség kreatív ötletekre. Nem ez történt. Állandósítottak egy hidegháborút a kormány és a jegybank között, amelynek viszont a magyar emberek itták meg a levét, mert egy olyan ország, amelyiknek nagy az adósságállománya, de a külső szemlélő azt látja csak, hogy a kormány, ráadásul egy kétharmados többség folyamatosan hidegháborús hangulatot szít a jegybankkal szemben, egy ilyen ország pozíciói romlanak, éppen ezért egy ilyen ország kamatterhei nőnek. Felelőtlenség volt, bármilyen viccesnek is tűnik Babák képviselő úrnak, felelőtlenség volt az, amit önök műveltek 2010-től kezdve a jegybankhoz fűződő viszonyban, és ugyanakkor semmiféle konstruktív ötletük nem volt arra, hogy egyébként a monetáris politika ellenőrizhetőségét, elszámoltathatóságát hogyan lehetne biztosítani úgy, hogy közben a jegybanki politika viszonylagos függetlensége a mindenkori kormányzati politikával szemben fennmaradjon. Erre kellene választ adni a vagdalkozások helyett!
Köszönöm szépen. (Vágó Gábor tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés