ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Schiffer Képviselőtársam! Tényleg reggel óta figyelem én is a hozzászólásait. Tegnap ott kellett volna lenni a bizottsági ülésen, ahol a jegybank alelnök asszonya saját maga mondta, hogy nem tud olyan példát mondani, hogy sérült volna a magyar kormány részéről a jegybank tevékenységével kapcsolatosan az elmúlt időszakban a döntés kérdése.

Egy dologban nem látott és nem látunk tisztán - vele együtt egyébként -, amiben azt kifogásolta, hogy egy adott cikluson belül a jegybanktörvényt nem ildomos változtatni. De felteszem önnek a kérdést: az Európai Központi Bank, ha úgy kívánja a pénzügyi helyzet, hogy valamilyen törvényen változtasson, akkor egy adott cikluson belül változtat-e? Változtat! Ha a pénzügyi-gazdasági helyzet úgy kívánja, akkor ő saját maga is változtat.

Szeretném külön hangsúlyozni azt is, hogy ha jól emlékszem rá, pont az én módosító indítványom tette azt lehetővé, hogy a pénzügyi állami felügyelet és a jegybank esetleges összevonása ne azonnal következzen be, hanem adott esetben egy választás utáni időszakban. De ha megfigyeli azt, az Európai Unión belül egyre többen szorgalmazzák, hogy az állami felügyeletek és a nemzeti jegybankok összevonására sor kerüljön, és valóban olyan ellenőrzési rendszer tudjon kialakulni, amivel radikálisan lehet csökkenteni a korrupciót.

Egyszerűen nem értem, és itt jön be, amit. Z. Kárpát Dániel képviselőtársam is mondott, hogy most annak örülnének egyesek, ha még millió kifogás lenne a jegybanktörvény függetlenségével kapcsolatban. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak ennyi van, ennyit kért az Európai Bizottság. Ezt a két vagy három dolgot kérte, hogy a magyar kormány ezen módosítson. De hát ezek nem olyan dolgok, amelyek eget rengetően felborították volna a jegybank függetlenségét. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu