FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen; közben megjavult a mikrofonom.
Kara Ákos képviselő úrnak szeretnék reagálni arra a felvetésére, hogy folyamatosan előhozzuk a szakképzés tárgyalásánál a foglalkoztatáspolitikát. Nyilvánvaló az összefüggés. Czomba Sándor államtitkár úr is biztos megerősít abban, hogy csak akkor lehet vonzóvá tenni a különböző szakmák tanulását, ha versenyképes béreket tudunk felmutatni a leendő szakemberek számára. Amíg Magyarországon valóban az van, hogy egy összeszerelő gyarmaton végeznek ezek a szakemberek, sok esetben egyébként még diplomások is különböző gyárakban szalagon fizikai munkát, és családostul hagyják el az országot, addig annak nem látom az eredményét, hogy a szakképzésből hová és kiket képzünk egyáltalán.
A másik felvetés pedig, már nem is tudom, kitől hangzott el, hogy a Jobbik becsmérelné a szakmunkásképzésben résztvevőket. Ezek tények, hogy a 9. évfolyamon 25-30 százalékos, a 10. évfolyamon pedig 15-20 százalékos a lemorzsolódás. Ennek egyébként alapvetően valóban az az oka, hogy tanulási nehézségekkel küzdenek a szakképzésben részt vevő gyerekek. Ezen nem úgy lehet véleményünk szerint segíteni, ha rögtön a 9. évfolyamtól kihelyezzük őket a különböző gyárakba, hanem igenis kompetenciaalapú oktatásban kell részt venniük, és ehhez szükség van arra, hogy a közismereti tantárgyak arányát megtartsuk, tehát hogy a gyerekeknek legyen magyar nyelv és kellő számú irodalomórája, hogy olvassanak, hogy írjanak. Mert ilyen alapvető problémák vannak. Nincsenek alapvető matematikai képességeik. Egy asztalos nem tud négyzetre emelni, egy festő nem tudja kiszámolni a falfelület (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) nagyságát.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés