GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel Rogán képviselő úr már sokadszor, a vezérszónoklatában is hosszasan beszélt a korábbi jegybanktörvény módosításáról, akkor én szeretném önnek felidézni: az akkori módosítást több mint egy hónapon keresztül vitatta a Ház. Számtalanszor volt a költségvetési bizottság asztalán. Amikor a módosító javaslatokat elfogadtuk, az egységes szerkezetű indítványt küldtük el a Központi Bankba, és a Központi Bank akkori vezetése írt rá választ. Amit kértek, az zárószavazás előtti módosítóval bekerült a rendszerbe, és csak ezt követően fogadta el a Ház zárószavazással.
Szeretném önnek azt is mondani, sajnálom, hogy nincs itt, de megkövetem, Hargitai képviselő úr, aki akkor is ott ült a bizottságban - és ellenzékiként -, ő mondta azt, hogy ne vitatkozzunk tovább, mert az, ami itt írva van, az egybeesik azzal, ami az egységes szövegben van.
Viszont amiért mi ezt bíráljuk: sajnos az önök gyakorlatában nagyon-nagyon hosszú sort lehetne arról mondani, amikor csak azért változtattak meg jogszabályokat, hogy eltávolíthassanak funkcióban levő vezetőket, és helyükre újat nevezzenek ki. Talán elsők között a kamarai törvényt említeném, amiből most már eljutottak oda, hogy ugyan díjat kell fizetni, csak nem merik beismerni, hogy ez már kvázi kötelező kamarai tagság is.
Tehát azt feltételezni és azt mondani, amit ön sokszor elmondott, hogy a monetáris tanács tagjainak megváltoztatása az ellenére volt, ez nem igaz, ez tényszerűen nem felel meg, képviselő úr, az ön állításának.
Majd szeretnék később annak az alkotmányos összefüggéseire visszatérni, amiről Ékes képviselő úr beszélt. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés