GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Úgy néz ki, hogy még mindig vitatkozunk Ékes képviselő úrral. Szóval, nekem az a gondom, képviselő úr, és oda nyúlok vissza, ahol az előbb befejeztem, tehát baj van azzal az iránnyal, amerre a mai kormánykoalíció megy. Ön sokadszor hozta az olasz példát; képviselő úr, attól, hogy - bocsánat, most nem nevezek meg senkit - Buga Jakab gyorshajtó, attól én még nem lehetek az. Tehát ez egy elég gyenge érv számomra, és az, amit Lamperth Mónika elmondott, hogy nemzeti érdek, így igaz. De hadd hozzam ide megint csak a bírák nyugdíjazását. Tessék végiggondolni, hogy mivel érvelnek? Hogy általánossá teszik, csak senkit nem érdekelt, hogy mi lesz az állampolgárral, akinek az ügye most megáll pont azért, mert egyik napról a másikra a bíróságok fej nélkül maradtak - vagy legalábbis számos bíróság.

A másik, hogy a kormány mindenben fejet hajtott. Ön mondta mind a két állítást, hogy fejet hajtott, utána pedig azt mondta, hogy az 54 kötelezettségszegés többsége az elődöktől származik, tehát feltehetően nem hajtott fejet mindenhez. Erre hozok egy nagyon érdekes példát, a MÁV esetét, ön szóba hozta. Igen, mi csökkenteni akartuk, én most azt mondom, hogy ezt IMF nélkül is meg kellett volna tenni, és önök még IMF-tárgyalás előtt vannak, és már megtették és megteszik. Tehát az, hogy az adófizetők pénzét próbáljuk meg racionálisan felhasználni, ez is közös érdekünk. Az, hogy a MÁV-ba évi több mint 300 milliárd forintot teszünk ebből, semmiképpen nem helyes.

És azért a végére hadd tegyem hozzá: ugye, ön is emlékszik arra, amikor Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnökünk a fejlesztési források elapasztása ügyében járt el az Európai Uniónál az előző kormányzati ciklusban? Köszönöm szépen a szót, elnök úr.

Forrás: parlament.hu